HUN-REN
Két év múlva már bruttó egymilliós fizetést ígérnek a HUN-REN kutatóinak
2027-re százmilliárd forintra emelkedik az állam által biztosított támogatás, már idén is akarnak béremelésre költeni.
Az aszály csúnyán hazavágja több fontos terményünk hozamát idén
Sokféleképpen lehetne mérsékelni a szárazság hatásait, ezekből egyelőre keveset használunk ki a gyakorlatban.
Azonnali jogvédelmet kértek az akadémiai dolgozók az ELTE alapító okiratának módosítása miatt
Szerintük jogellenes lenne a módosítás. Az okok felsorolásánál felbukkan Jakab Roland, a HUN-REN vezérigazgatójának neve is, akiről kiderült, hogy tagja lett az első Digitális Polgári Körnek.
HUN-REN-vezérigazgató: A digitális innováció érdekében léptem be az első Digitális Polgári Körbe
Jakab Roland szerint a DPK-tagsága lehetővé teszi, hogy a HUN-REN szakmai álláspontja közvetlenül jusson el a legfelsőbb döntéshozók szintjére.
Lemondásra szólították fel a HUN-REN, Orbánnal egy Digitális Polgári Körben ülő vezérigazgatóját
A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete közleménye szerint jogsértő a vezérigazgató politikai szerepvállalása.
Orbán Viktor első Digitális Polgári Körének lett tagja a HUN-REN vezérigazgatója
Olyan kormányközeli közszereplők mellett, mint Schmidt Mária, Dopeman, Miklósa Erika vagy Rákay Philip. A HUN-REN-törvény szerint a kutatási hálózatban tisztviselő csak az lehet, aki rendelkezik a...
Magyar űripari hálózat is lesz, Hungarian Spacelab Networknek fogják hívni
Közösen állapodott meg a létrehozásáról kilenc egyetem, két minisztérium és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat.
Zárt ülésen, nagy többséggel szavazta meg az ELTE szenátusa a kutatóközpontok átvételét
Hiába jelentek meg tiltakozók is a helyszínen, elfogadták a HUN-REN-ből kitett kutatóközpontok befogadását.
Akadémiai dolgozók: Másodrangú egyetemi polgárrá válna az odacsatolással 1200 dolgozó
A HUN-REN kutatóhálózat feloszlatása, elcsatolása még nem zárult le, az ELTE szenátusa hétfőn szavaz egy új előterjesztésről.
Az ELTE leendő rektora: Mi vagyunk a legutolsók, akik Schmidt Mária ötleteit próbálnák végrehajtani
Darázs Lénárd szerint régóta zajlanak egyeztetések a HUN-REN négy kutatóintézetének elcsatolásáról, az ELTE pedig nem bekebelezni, hanem megmenteni szeretné azokat. Úgy gondolja, hogy vannak, akik...








