Hintalovon Alapítvány

A pornó olyan hatással lehet a gyerekekre, mintha szexuálisan bántalmazták volna őket
Egyre korábban találkoznak a gyerekek pornóval, ami torzítja az egymáshoz való viszonyukat, kialakuló szexualitásukat. Oktatóvideóként tekintenek rá, ez pedig erőszakos cselekményekhez is vezethet.
A Magyar Pétert Zelenszkijhez hasonlító plakátok után döntötték el a Loupe tagjai, hogy ezt már...
A színházi társulás népszavazási kezdeményezést adott be a politikai plakátok betiltásáért, vasárnapra pedig tüntetést szerveztek.
Gyerekeknek tartanak foglalkozásokat egy olyan házban, ahol egy pedofil-nyilvántartásban szereplő...
Bár talán meglepő lehet, de jogilag valószínűleg ebbe nem lehet belekötni. Az más kérdés, hogy a szülőket miért nem tájékoztatták erről. A pedofil-nyilvántartó rendszer már több mint három éve...
Mérhetetlen cinizmus és súlyos hiányosságok – erős idézetek Gyurkó Szilvia interjújából
Videós interjút készítettünk a gyerekjogokkal foglalkozó Hintalovon Alapítvány vezetőjével, ebben a cikkünkben összefoglaltuk a főbb állításait.
Szétrohad a rendszer, semmi sincs rendben a gyermekvédelemben
A kormány évről évre lemond húszezer gyerekről, a működő szolgáltatások súlyosan hiányosok, komplett megyék vannak SNI-s ellátóhely nélkül, külföldre pedig azért pályáznak, hogy jobb legyen a...
Az ellehetetlenítési törvény miatt megszűnhet a gyerekjogokkal foglalkozó Hintalovon Alapítvány
Gyurkó Szilvia szerint lehet, hogy a nemrég kiadott gyermekjogi jelentésük lesz az utolsó.
Ötszörösére nőtt az önsértéssel, 2,5-szeresére az öngyilkossági gondolatokkal küzdő gyerekek száma
Megjelent a Hintalovon Alapítvány éves jelentése. 2024 vízválasztó volt a gyermekvédelemben, több mint harminc releváns jogszabály született, de a legtöbb nem a fejlesztésekre fókuszált.
Azt gondolták, az apa szexuálisan bántalmazza autista lányát, a család hónapokig küzdött az igazáért
A kislány meztelenre vetkőztette a babákat, nem szeretett alsóneműt hordani. Ezek gyanús jelek, amire a gyermekvédelmi rendszernek lépnie kell. De mi van, ha a jelzőrendszer túlreagál? Réka apja két...
A makóihoz hasonló tragikus gyermekelhelyezési ügyekben az igazi vesztes mindig a gyerek
Anyjuk halála után a gyámhivatal az apának ítélte a gyerekeket, de ők a nagyszülőkkel akartak maradni. Mi szolgálja ilyenkor a gyerek érdekét? Egyáltalán, mire adnak lehetőséget a jogszabályok?...
Kövess minket Facebookon is!