Hegyi Zsolt
Szektorokra osztja a peronokat a MÁV 11 balatoni állomáson
Így már előre lehet tudni, hogy hol áll meg az a kocsi, ahova a jegyünk szól.
Elkeseredetten próbálják elrejteni a késő vonatokat, egyelőre nem sikerül
Lelőtték a Vonatinfót és az utódját, lett helyette kilenc másik. A MÁV más adatokat is egyre nehezebben ad ki, hogy ne dőljön össze a sikerkommunikáció.
Ha megkapják az adatokat, akkor Budapest GO-ban is követni lehetne a MÁV összes vonatát
Vitézy Dávid javaslatát a főváros bizottsága támogatta, a MÁV-vezérigazgató pedig már korábban jelezte, hogy kezdeményezi ezt a BKK-nál.
A MÁV-vezér szerint nem igaz, hogy eltüntették a késéseket. A vonatok átszámozása viszont továbbra...
Hegyi Zsolt megmutatta, hol lehet követni a késéseket, de az általa ajánlott felület nem minden kritikára ad választ.
18 millió forintnyi kártérítést fizetett ki a MÁV az utasoknak a szombati vasúti összeomlás után
A cég vezérigazgatója pedig a sorompók teljes körű átvizsgálását rendelte el.
Rendőri felvezetéssel közlekedő buszokat is bevethetnek, így készül a MÁV a Balatonról hazaözönlő...
Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató azt írta, szükség esetén így biztosítanának egy „gyorsítósávot” a MÁV utasainak a pályamunkákkal terhelt M7-esen.
Lázár helyett a közlekedési államtitkár kért bocsánatot a vonatkésések miatt
Nagy Bálint szerint különösen peches nap volt a szombat a MÁV-csoport életében.
Kelenföldről jelentjük: nincs őrület
A MÁV vezérigazgatója háromszáz klímás buszt állított készenlétbe, hogy elkerüljék a szombatihoz hasonló káoszt.
A MÁV vezérigazgatója Kelenföldre vezényli az összes klímás buszt vasárnapra
A döntés azután született, hogy szombaton egy sorompó meghibásodása miatt összeomlott a balatoni vonatközlekedés. A helyzetre reagálva Vitézy Dávid és Magyar Péter is Lázár Jánosnak üzent.
A balatoni vonatközlekedés összeomlása: azonnali vizsgálatot rendelt el a MÁV vezérigazgatója
A MÁV vezérigazgatója szerint ezt a vonalat 10 évvel ezelőtt teljesen felújították, a sorompókat és a biztosítóberendezést a Siemens szállította, több mint 15 milliárd forintért.








