Hezbollah-vezér: Addig folytatjuk a harcot, amíg Izrael ki nem vonul a Gázai-övezetből
A libanoni robbantássorozat kezdete óta legalább 38 Hezbollah-tag halhatott meg.
Három embert halálra késelt egy támadó egy német fesztiválon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
Solingen alapításának 650. évét ünnepelték. A támadó válogatás nélkül, célzottan a fesztiválozók nyakát igyekezett megvágni. A tumultusban sikerült elmenekülnie. A mentők öt súlyos sérültet láttak el.
Legalább 21 áldozatot szedett a hőhullám Marokkóban
Beni Mellal városában az elmúlt napokban 48 Celsius fokot mértek.
Az EU külügyi biztosa mészárlásnak nevezte az izraeli túszmentő akciót
„A vérfürdőnek azonnal véget kell vetni” – írta Josep Borrell, miután az izraeli csapatok jelentős számú civil áldozat árán négy túszt szabadítottak ki egy gázai menekülttáborból.
Azonosították a velencei buszbaleset mind a 21 áldozatát
Sokak szerint a szalagkorláton található másfél méteres rés miatt történt a baleset, de az önkormányzat ezt cáfolja.
Óriási láng csapott a parkettából fölfelé – 30 éve robbant fel egy békásmegyeri panelház több...
„Én az erkélyen landoltam a kanapéval együtt, a rács fogott meg és vágott vissza a lakásba” – mondta a robbanásról az egyik lépcsőházban élő lakos. A tragédiának hét áldozata volt. Egy 16 éves...
Azt hitte, gyorsabb lesz a mentőnél, két ember halt meg miatta
A dunaföldvári férfi nem engedte, hogy családtagját a mentő vigye a kórházba, 50 helyett 130-cal ment, ütközött, az autó kettészakadt.
Áruházra zuhant egy kisrepülőgép Mexikóban, többen meghaltak
A hatóságok feltételezése szerint a pilóta kényszerleszállást próbált végrehajtani, és eközben csapódott az áruházba.
Hét menekült meghalt, miután autósüldözést követően háznak csapódott egy autó Mórahalmon
Illegális határátlépőket szállított egy szerb rendszámú autó, amely nagy sebességgel megpróbált elmenekülni a rendőrök elől.
Hárman meghaltak az ausztriai Salzburg tartományban, miután lavina temette őket maga alá
Sízők egy nyolcfős csoportja letért a kijelölt pályáról, és 4-5 méter mélyen maga alá temette őket a lavina.
Kövess minket Facebookon is!