Halálos áldozatok

Az iráni főügyész bejelentette, hogy „Isten ellenségeinek” tekintik a tüntetőket
Trump közben azt írta, hogy „Irán talán soha nem látott mértékben vágyik a szabadságra” és az USA készen áll a segítségnyújtásra.
A svájci hatóságok szerint is a tortatűzijátékok okozhatták a negyven ember halálát okozó tűzesetet
De még nem tudni, hogy terhel-e valakit büntetőjogi felelősség. A prioritás most az áldozatok és sérültek azonosítása: a 119 sérült közül 113 kilétét tudták megállapítani, többségük svájci, francia...
Közel 60 autó ment egymásnak egy japán autópályán, 10 kocsi ki is égett
A lángokat több mint 7 óráig oltották. A tömegbalesetnek két halálos áldozata van.
Legalább 22 ember meghalt, amikor összeomlott két épület Marokkóban
Az országban a kormány szerint több mint 13 ezer épület van olyan rossz állapotban, hogy bármikor összeomolhat.
Újabb holttesteket találtak, 146-ra emelkedett a hongkongi tűz halálos áldozatainak száma
A lakásokban, folyosókon, lépcsőházakban és még a tetőn is találtak holttesteket.
Már legalább 25 halottja van a nyugat-ukrajnai Ternopilt ért orosz támadásnak
Három gyerek is a halálos áldozatok között van, két emeletes házat is eltaláltak.
Minden egy kicsavart villanykörtével kezdődött, a történelem leghalálosabb klubtüze lett belőle
A bostoni Cocoanut Grove-ot öt perc alatt beterítették a lángok 1942 novemberében, a tragédiában az ott mulatozók fele, közel ötszáz ember meghalt. A klubban történtekből tanulva Bostonban...
Egy kilakoltatási akció közben, robbanásban halt meg három csendőr Olaszországban
A három testvért felhalmozott adósságaik miatt már többször is megpróbálták kilakoltatni.
Kövess minket Facebookon is!