Gyerek

Cukrot találtak a Nestlé fejlődő országokban eladott tápszereinek mintájában
A két év alatti gyerekeknek szánt tápszerekben a WHO ajánlása szerint nem lehetne hozzáadott cukor, és az európai piacon eladott bébitápszerekben nincs is.
Átlátszó: Pedofil fotós is dolgozott a Little Miss Hungary gyermekszépségverseny szervezőjének
A szépségverseny főszervezője a Telexnek megerősítette, hogy 3 éven át együtt dolgozott a fotóssal, de azt írta, semmi olyat nem tapasztaltak nála, ami pedofíliára utalt volna.
Pornóvideó alapján kényszerített szexre egy 11 éves fiút egy férfi Győrben, életfogytiglant kapott
Egy buszmegállóból csalta el a fiút, és amikor segítségért kiabált, a férfi megverte a gyereket.
Már húsz éve utálja oly sok szülő a Bartos Erika-könyveket, miközben a gyerekeik rajonganak értük
Bogyó és Babóca, Anna, Peti, Gergő, Brúnó; megannyi díj és elismerés. Elolvastuk a generációkat megosztó életmű jó sok könyvét és közben válaszokat kerestünk a szülőkben megfogalmazódó kérdésekre.
A hároméves Imike elkóborolt, Imre járőrék azonban résen voltak
A debreceni kisfiú még március 15-én reggel tűnt el, de gyorsan meglett.
Elgázoltak egy kétéves lányt, aztán a szeméttelepen rejtették el a holttestét Szerbiában
A lányt 10 napig kereste a szerb és a magyar rendőrség, az Interpol és az Europol.
A Samsungnál lévő veszélyes munkakörülmények miatt rendellenességgel születtek gyerekek Dél-Koreában
Három nő kártérítést kap, mert gyerekeiknél a vesét, a húgyhólyagot és a torkot érintő, veleszületett betegségeket fedeztek fel.
Tizennégy éves fiú ellen emeltek vádat gyermekpornográfia miatt
A győri fiú két, 12 év alatti gyermeket szexuális szituációban ábrázoló felvételt szerzett és osztott meg.
Kövess minket Facebookon is!