Forgatás
Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt perel az Alec Baldwin által véletlenül lelőtt operatőr...
Baldwin mellett a film hét producerét és több stábtagot vádolnak.
Átadta a mobilját Alec Baldwin a lelőtt operatőr ügyében nyomozó rendőrségnek
A hatóságok szerint a színész nem működik együtt teljesen a nyomozókkal, ügyvédje szerint viszont „Alec nem tett semmi rosszat”.
Egy év múlva itt az Avatar 2, Kate Winslet hét és fél percig bírta egy levegővel a víz alatt a...
A következő két rész a tenger körül játszódik majd, így a szereplőknek meg kellett tanulniuk víz alatt is színészkedni.
Több baleset is történt A feláldozhatók új részének görögországi forgatásán
Egy héten belül két kaszkadőr és egy technikus is megsérült a negyedik rész forgatásán.
Alec Baldwin: Minden forgatáson, ahol fegyvert használnak, kellene egy rendőr
A színész azt szeretné, ha rendőrök ellenőriznék a fegyverek biztonságos használatát.
Matt Damon és Robert Downey Jr. is szerepel Christopher Nolan új filmjében
A Batman: Kezdődik! és az Eredet rendezője az atombomba egyik atyjának tartott Robert Oppenheimerről forgat.
Alec Baldwin a barátjának tartotta az operatőrt, akit véletlenül lelőtt
Baldwin Hutchins családjával is találkozott és tartja velük a kapcsolatot.
A Baldwin-film fegyvermesterének fogalma sincs arról, hogyan kerülhetett éles lőszer a forgatásra
A fegyvermester ügyvédei szerint védencüket két munkakörre vették fel, ami túlterhelte.
A fiatal Antall Józsefet ifj. Vidnyánszky Attila, az idősebbet Seress Zoltán alakítja majd a...
Elkezdődött a több idősíkon játszódó Blokád című film forgatása, amelynek központi alakja a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök, Antall József.
Németh Szilárd és Molnár Áron találkoztak a Hadik-film forgatásán, eléggé mást gondolnak a...
Molnár Áron megkérdezte, hogy milyen érzés magába szívnia egy kis kultúrát, mire Németh Szilárd visszakérdezett: „Miért, nem úgy nézek ki, mint akiben van?”









