Élet
Akárhogy számoljuk, nagyon kevés időt tölthetnek a magyarok nyugdíjban
A magyarok úgy is kevés nyugdíjas évre számíthatnak uniós összehasonlításban, ha nem a születéskor, hanem a 65 évesen várható élettartam a számolás alapja.
A korábban legmegengedőbb kerület vezetné be a hétvégén is fizetős parkolást
Nehezen lehet parkolóhelyet találni a körúton belül és a Városliget környékén is, ezért a polgármester hétvégére is fizetőssé tenné a parkolást.
Azzal járunk a legjobban, ha jó sok termőföldet áraszt el a víz Magyarországon
Már több mint hatszáz gazdálkodó ajánlotta fel területét szándékos elárasztásra, mert hosszú távon ezzel jelentősen javulhatnak a művelés feltételei.
Mit kezdhetünk azzal, hogy egyszerre megsülünk és elöregszünk?
A Föld melegszik és a népességének jelentős része rendületlenül öregszik. Megfelelő intézkedésekkel mindkét trendhez egyszerre alkalmazkodhatunk.
Szakmát tanulók ezrei javítottak az egyik legkínosabb hazai statisztikán
Hosszú idő után végre érdemben csökkent a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, ám még mindig jócskán az európai átlag felett áll a mutató.
Könnyebb hozzájutni a 3+3 milliós felújítási ingyenpénzhez, és van még belőle bőven
Egymást érik az otthonfelújítási programmal kapcsolatos könnyítések, lassan talán kiismerik a potenciális pályázók a lehetőségeket.
Beindult a projekt, amivel rengeteget spórolhatnak a Budapesten tanuló egyetemisták
Kisajátította a Diákváros területeit a magyar állam, viszont az eredeti tervekhez képest jóval szerényebb formában jöhet létre az Diákváros.
Jó a fizetésük és szeretik a munkahelyüket, épp ezért alapítottak egy saját szakszervezetet
Legkevésbé sem gondolná az ember, hogy épp a Bosch informatikusai alapítanak érdekvédelmi szervezetet, pedig nagyon is logikus, hogy ez történt.
Az online csalók kedvencei a férfiak lettek
Egy friss magyar kutatás szerint másfél év alatt megduplázódott a károsult férfiak aránya, akik a hamis biztonságérzetük miatt sebezhetőbbek, mint a nők.
Szinte az egész országot letarolták a hajnali fagyok, óriási a kár a gyümölcsösökben
Csak a Nyugat-Dunántúl úszta meg, máshol a gyümölcsfák virágai nem bírták a fagyokat. Olyan gazdával is beszéltünk, akinél 60-80 százalékos a kár.









