Élet
Érdemes elit iskolába járatni a gyereket, de nem azért, mint amit várnak tőle
Egy friss tanulmány szerint nincsenek lényegi hatással az elit gimnáziumok a gyerekek teszteredményeire, de az életminőségük javulhat a jobb iskolától.
Több mint egymillió magyar nehezen jut élelemhez
Nem változott az alultápláltak aránya idehaza másfél évtizeddel ezelőtthöz képest, az élelemhez valamilyen szinten nehezen hozzájutóké viszont csökkent.
Úgy tűnik, visszatértek a földönkívüliek a Földre
Miután évekig rohamosan csökkent az UFO-észlelések száma, az elmúlt néhány hónapban meglepő módon ismét emelkedni kezdett.
Olyan felkapott lett, hogy az aranynál is többet ér a csiganyál
Annyi csiganyálas kézkrém és arcpakolás fogy, hogy már egész ágazat épült ki az alapanyag-utánpótlás biztosítására Thaiföldön.
Hiába akarod elkerülni a génmódosított alapanyagú élelmiszereket, ez lehetetlen
Abban a hisztérikus megközelítésben, amely Magyarországra is egyre jellemzőbb, nem sok értelme van a GMO-ellenességnek.
Ha úgyis száz cégen múlik az emberiség sorsa, akkor minek válogassam szét a szemetet?
Nincs megoldás a klímaválságra rendszerszintű beavatkozás nélkül. De akkor miért fontos mégis, hogy átalakítsuk az életmódunkat?
Adatok bizonyítják, hogy sokan túlságosan megünneplik, amikor először ihatnak a szülinapjukon
Nagy hatással van az egészségügyi állapotunkra, hogy mikor kezdhetünk el alkoholt fogyasztani. Felelősebb fogyasztással azonban megelőzhető a kár.
Elkezdődött, a svédek vasúttal váltanák ki a repülést klímavédelmi okokból
Jöhetnek az éjszakai vonatok Európa nagyvárosai felé, csak az a probléma, hogy valószínűleg veszteséget fognak termelni.
Lehet, hogy sokkal kevesebbet kellene mosnunk a ruhákat
Ha nem feltétlenül muszáj, ne mosd ki, javasolja egy brit divattervező. Tartósabbak lesznek a ruhák, és a környezetet sem terheljük fölöslegesen.
Az internet kiiktatta a barátok közvetítő szerepét a párválasztásból
Pár éve még nehéz lett volna elképzelni, hogy nem a közvetett vagy közvetlen ismeretségi körük segítségével választanak párt az amerikaiak, de most már ez a jellemző.









