Élet

A négymillió videojátékos országa vagyunk, megéri-e beszállni az e-sportba a hagyományos kluboknak?
Negyedmillió magyar szeretne megélni az e-sportból, ami hatalmas merítési lehetőség az egyelőre óvatos kluboknak.
Mesterséges intelligencia alkotja meg az új parfümöket már több cégnél is
Elsőre talán azt gondolhatnánk, hogy az új, gyakran egyénre szabott illatok megalkotásával foglalkozó parfümőrök az utolsók között vannak, akiknek a munkáját kiválthatják a gépek, a jelek szerint...
Egy 107 éves vegyipari művelet okozza a világ szén-dioxid-kibocsátásának két százalékát
Ammónia nélkül elképzelhetetlen a világ élelmezése, ám a gyártása több mint száz éve változatlan alapokon nyugszik. Elérkezett az idő a vegyipar egyik legfontosabb alapegyenletének kizöldítésére.
A koszovói albánok egy szlovén kisvárost szemeltek ki uniós ugródeszkának
Kranj körzetében állítólag már közel 4500 koszovóinak adtak ki tartózkodási engedélyt, de előfordul, hogy a család egy része nincs is tartósan Szlovéniában.
A turistahajók egy része nem fogja túlélni a mostani időszakot
Miné hosszabb ideig állnak, annál több probléma lesz a tengerjáró turistahajókkal. Néhány nem fogja elkerülni a hajóbontót.
A fizikusok nagy álma 21 milliárd euróba kerülne, de senki sem tudja, mire lenne képes
Éles vita kezd kibontakozni arról, hogy éppen a koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesésben kell-e tervezgetni a minden eddiginél nagyobb részecskegyorsító építését. Mit hozhat az...
Idén már kevésbé mérgező a szúnyogirtás, de még mindig messze van attól, hogy ne ártson a...
Az egzotikus betegségeket terjesztő szúnyogok megjelenése miatt egyre fontosabb lenne, hogy ne csak a kifejlett szúnyogokat, hanem már a lárvákat is irtsák. Utánajártunk, hogy miért nem így csinálják.
Máris egy méretes szürke folt rondítja az európai Green Dealt
Az unió úgy akarja az iparát zöld alapokra helyezni, hogy egy nem teljesen zöld technológiát is támogat. A földgáz mögött álló olajipar nagyon fontos győzelmet aratott azzal a fából vaskarika...
Gyorsuló ütemben vágják a fákat Európa erdőiben
Miközben Európa-szerte egyre többet hallani a klímaerdők telepítésének szükségességéről, a meglévő erdős területeken nagyot nőtt a fakitermelés intenzitása az elmúlt pár évben.
Kevesen akarnak visszamenni az irodába, de muszáj lesz, mert túl sok pénz van benne
A hosszú távú szerződések és az építésre felvett hitelek miatt nem lehet egyik-napról a másikra megszüntetni az irodákat, a piaci szereplők többségének elemi érdeke, hogy az irodisták ne maradjanak...
Kövess minket Facebookon is!