A koszovói albánok egy szlovén kisvárost szemeltek ki uniós ugródeszkának
Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Kranj körzetében állítólag már közel 4500 koszovóinak adtak ki tartózkodási engedélyt, de előfordul, hogy a család egy része nincs is tartósan Szlovéniában.
A Reporter szlovén magazin nagy összeállításban mutatta be, hogy az 50 ezer lakosú Kranj városa a koszovói állampolgárok, nemzetiségük szerint leginkább albánok kedvelt központjává vált.
A lap által a szlovén belügyminisztériumtól kikért adatok szerint Kranj körzetében csak tavaly több mint kétezer koszovóinak adtak ki vagy hosszabbították meg a Szlovéniára vonatkozó tartózkodási engedélyét, összességében pedig közel 4500-an vannak hasonló módon a városban és környékén. A koszovóiakat pár száz fős észak-macedón populáció egészíti ki, nemzetiségük szerint nagyrészt ők is albánok.
Ahogy azt korábban mi is bemutattuk, a szlovén átlagkereset Kelet-Európában a legmagasabb, Koszovóban pedig a legalacsonyabb, a munkásokat elszívó gazdasági erő így azonnal érthető. A tartózkodási engedélyt viszonylag könnyen megkapják az albán nemzetiségű munkások, a lap szerint azonban egyre gyakoribb, hogy idővel a családegyesítés lehetőségével is élnek.
Ez nem is lenne probléma, mert a szabályok szerint a család többi tagja csak akkor követheti a kint tartózkodót, ha utóbbi igazolja, hogy anyagilag el tudja tartani magát a család. A gondot az okozza a lap szerint, hogy a vendégmunkások és a szlovénok is gyakran trükköznek a papírokkal, a munkaadójuktól olyan kereseti igazolásokat hoznak, amelyek nem feltétlenül fedik a teljes valóságot, például nem tartalmazzák a fizetésnek azt a részét, amit a munkaadónak így-úgy visszajuttatnak.
Előfordul az is, hogy például a családban lévő gyerekek csak papíron költöznek át Szlovéniába, a valóságban azonban továbbra is Koszovóban járnak iskolába, otthon maradnak, az értük járó szociális és adókedvezményeket azonban a Szlovéniában élő szülők érvényesítik.
A koszovóiak egyébként csak ugródeszkának tekintik a szlovéniai megtelepedést, és valójában arra várnak, hogy a gazdagabb nyugati országokba vándoroljanak, miután uniós munkavállalási tapasztalatokra tesznek szert.
A lap szerint a belügyminisztérium érzékeli a problémát, és szigorúbb ellenőrzést tervez, illetve napirenden van a tartózkodási engedélyek szlovén nyelvtudáshoz való kötése is.