Beszakadt az utca egy autó alatt Bukarestben, elnyelt egy kisfiút
Az utca nem bírta el a terhelést, miután egy kukásautó is beparkolt a család kocsija mellé.
Chris Hemsworth végigdobolt egy dalt Ed Sheeran bukaresti koncertjén
A színész először lépett fel élő koncerten, rögtön 70 ezer ember előtt csapott a dobok közé.
Újabb házkutatást tartottak a Tate fivérek romániai rezidenciájában
A korábbi vádpontok mellett ezúttal pénzmosással is gyanúsítják a testvérpárt.
Utasok és mozdonyvezető sérült meg Bukarestben, tolató mozdony ütközött egy szerelvénynek
Nyolc utast kórházba szállítottak, másik hét könnyebb sérültet a helyszínen láttak el a mentők.
Molotov-koktélt dobott Izrael bukaresti nagykövetségére egy férfi, majd megpróbálta felgyújtani...
A rendőrség szerint a történtek nincsenek összefüggésben a nemzetközi helyzettel.
Több száz taxis sorakozott fel Bukarestben, az Uber és Bolt ellen tiltakoznak
A taxisok szerint nem járja, hogy velük szemben az internetes fuvarmegosztó cégekre lazább szabályok vonatkoznak.
Budapest helyett Bukarest lett a Wizz Air legnagyobb bázisa
Tavaly közel 13 millióan repültek a légitársaság romániai járataival.
Advent Bukarestben: a budapesti vásárhoz képest féláron a töltött káposzta, hatodáron a lángos
Európa talán legolcsóbb forralt bora a hatalmas Parlament tövében és medvének öltözött emberek a havas utcákon. Így néz ki a bukaresti karácsonyi vásár.
Megszüntették a házi őrizetet, szabadlábon várja Andrew Tate a bírósági tárgyalását
Az embercsempészettel és nemi erőszakkal vádolt influenszer nem hagyhatja el Romániát.
Kövess minket Facebookon is!