Az isztambuli egyezmény ratifikálásával tizenkét év hatalmas mulasztását pótolná a jelenlegi kormány a NANE Egyesület szerint. Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön jelentette be, hogy a nők elleni erőszak minden formájának visszaszorításáért, a magyar nők biztonságáért és méltóságáért a Tisza Párt átfogó intézkedéscsomagot nyújt be, és ennek részeként kezdeményezik az isztambuli egyezmény ratifikációját.
Ez a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását szolgáló nemzetközi megállapodás, amely konkrét kötelezettségeket ír elő a csatlakozó államoknak.
Miután az Orbán-kormányok az egyezmény 2014-es aláírása óta nem ratifikálták az egyezményt, az előző kormány kancelláriaminisztere, Gulyás Gergely még tavaly is arról beszélt, hogy a magyar jogban minden garancia megvan a nők védelméhez, így semmi szükség a törvénybe iktatására. Szentkirályi Alexandra fideszes képviselő Magyar Péter bejelentését most úgy kommentálta: van jelenleg is távoltartás, különleges bánásmód, vannak áldozatsegítő központok, és a magyar szabályozás több ponton is szigorúbb, mint amit az egyezmény megkövetel.
Nőjogi szervezetek és aktivisták csütörtökön mégis érezhető örömmel, többen könnyek közt üdvözölték a kormány lépését, miután évek óta azt hangsúlyozzák:
Magyarországon nincs megfelelő áldozatvédelem.
Összefoglaljuk, hogyan jutottunk el a Tisza történelminek nevezett lépéséig, és mit ad a nők elleni erőszak ügyének az az európai egyezmény, amely itthon ideológiai viták középpontjában állt.
Egyáltalán mi volt az isztambuli egyezmény megszületésének kiindulópontja?
Amikor 2011-ben az Európa Tanács megalkotta az egyezményt, egyebek közt abból indult ki, hogy a nők elleni erőszak az emberi jogok megsértésének és a nők elleni diszkriminációnak az egyik formája, ennek kezelése és megelőzése pedig célzott intézkedéseket követel. Mindez akkor igazán hatékony, ha az államok felelőssé tehetők azért, hogy nem kezelik megfelelően az erőszakot.
Hogy lehet az, hogy az egyezményt korábban Magyarország is aláírta, mégsem iktatták törvénybe?
Az Orbán-kormány a NER első ciklusának végén, 2014. március 14-én valóban aláírta az egyezményt, amivel kifejezte azt a szándékát, hogy a tartalma kötelezően a magyar jog része legyen. Ezután tettek még néhány lépést a törvénybe iktatásáért, de a következő években egyre ellenségesebben közelítettek a kérdéskörhöz. Lejárató és dezinformációs kampányokat indítottak, 2019-től pedig már nyíltan ellenezték a ratifikációt. Végül 2020 márciusában a parlament kormánypárti többsége megszavazta, hogy az isztambuli egyezményt ne lehessen törvénybe iktatni Magyarországon. Varga Judit igazságügyi miniszter akkor azt mondta, az egyezmény áldozatvédelmi-megelőzési követelményei már jelen vannak a magyar törvényekben, és annak minden jogalkotást igénylő anyagi és eljárásjogi rendelkezését átültetették a magyar jogrendszerbe.
Tényleg lefedik a jelenlegi magyar törvények mindazt, amit az isztambuli egyezmény megkövetel?
A Fidesz-kormány és a párt most ellenzékbe került képviselői kitartóan ehhez az állásponthoz tartják magukat. 2020-ban egy összehasonlító táblázatot is készítettek „A nők védelmét és a kapcsolati erőszak elleni küzdelmet szolgáló jogi eszközök” címmel, amelyben az isztambuli egyezmény előírásait és a magyar jogrendben is megtalálható szabályozást vetették össze. Ebből az derült ki, hogy az egyezmény rendelkezéseit hiánytalanul lefedik a magyar jogszabályok (igaz, mindent azért nem tüntettek fel az isztambuliból).
Ezt a kérdést járta körül a Lakmusz tényellenőrző lap egy tavalyi cikkében, amelyben egyes büntetőjogászok is úgy nyilatkoztak: a hatályos Btk. megfelel, sőt más jogszabályokkal együtt több ponton túl is mutat az egyezményben foglaltakon. A cikkben több szakember véleményére alapozva összességében mégis arra jutottak, hogy a nők védelmét szolgáló bűncselekményi tényállások és eljárási szabályok között több olyan is van, amely nem teljesen felel meg az egyezménynek.
Szexuális kényszerítés vagy könnyű testi sértés elkövetőjét például itthon nem lehet felelősségre vonni, ha az áldozat nem tesz feljelentést, ellentétben az egyezmény által elvárt megoldással. Másrészt olyan bűncselekmények esetében, mint a szexuális kényszerítés, a szexuális erőszak egyes esetei és a nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozó testi sértés, Magyarországon jelenleg csak magánindítványra indulhat büntetőeljárás, az egyezmény értelmében viszont a nyomozás megindítása nem múlhatna egyedül az áldozaton. Ez azt jelenti, hogy egy szexuális kényszerítés elkövetőjét akkor is felelősségre lehetne vonni, ha az áldozat nem tesz feljelentést.
Egyáltalán mik az isztambuli egyezmény alapvető rendelkezései?
Négy beavatkozási pillérre épül.
1. Megelőzés. Ez többek közt az érintett szakemberek továbbképzését jelentené a hatékony fellépés érdekében, ennek része, hogy elkerüljék az áldozathibáztató és újratraumatizáló magatartásokat. Idetartoznak az információs kampányok és programok az erőszak különböző formáiról, a nők elleni erőszak természetrajzáról vagy arról, az áldozatok milyen hatóságokhoz és áldozatsegítő szervezetekhez fordulhatnak.
2. Az áldozatok védelme és támogatása. Az egyezmény egyik fontos előírása, hogy közvetlen veszély esetén a hatóságok jogosultak legyenek azonnal eltávolítani a családon belüli erőszak elkövetőjét a közös lakásból. És lényeges az is, hogy a távoltartás áldozati körét is kiterjeszti a hozzátartozói körön túl alkalmi és volt partnerekre. Emellett az államokat arra kötelezi, hogy szükség esetén jogi és pszichológiai tanácsadást és anyagi támogatást biztosítsanak az áldozatoknak.
3. Az elkövetők felelősségre vonása. Az egyezmény rendelkezése szerint a nyomozásokat és bírósági eljárásokat indokolatlan késedelem nélkül kell lefolytatni, a büntetőeljárás minden szakaszában figyelembe véve az áldozat jogait.
4. Összehangolt szakpolitikák. Mivel a családon belüli erőszak összetett probléma, koordinált együttműködésre van szükség a különféle szervek között a bíróságoktól a szociális ellátórendszeren át a civil szervezetekig. Az államoknak emellett átfogó stratégiát kell kidolgozniuk és végrehajtaniuk az erőszak megelőzésétől az elkövetők megbüntetéséig. A kormányoknak pedig mindehhez megfelelő pénzügyi és személyi erőforrást kell elkülöníteniük, és támogatniuk kell a civil szervezetek munkáját.
A fenti intézkedések nagy részével talán még az elkötelezett konzervatívok is egyetértenek. Akkor mi volt a Fidesz–KDNP problémája?
A kereszténydemokrata képviselők korábban például azt hangsúlyozták, hogy az egyezmény bevezetné a romboló genderszemléletet, nemi alapon adna menedékjogot a bevándorlóknak, és „a liberálisok és a genderisták trójai falovának” nevezték. Szentkirályi Alexandra a pénteki posztjában is azt emelte ki, hogy „az egyezmény genderfogalma alapján nem egyszerűen férfi és nő van, hanem a társadalom által kialakított szerepek, viselkedésformák és tulajdonságok szerint bármi lehet”.
Milyen genderszemléletről beszélnek az ellenzéki kritikusok?
Az isztambuli egyezmény 12. cikke valóban kitér a két nem társadalmi szerepeire. E szerint az aláírók azt vállalják, hogy az intézkedéseikkel a nők és a férfiak társadalmi és kulturális viselkedésmintáiban elősegítik azokat a változásokat, amelyek csökkenthetik a nők alsóbbrendűségének gondolatán vagy a sztereotip női–férfi szerepeken alapuló előítéleteket és rossz gyakorlatokat. A dokumentum szerint a társadalom minden tagját, különösen a férfiakat és a fiúkat ösztönözni kell arra, hogy aktívan járuljanak hozzá az erőszak minden formájának megelőzéséhez.
Szentkirályi Alexandra az egyezmény oktatásról szóló, 14. cikkére is hivatkozik, és genderszemléletű tananyagok kötelező alkalmazását emlegeti. A vonatkozó rész valójában azt várja el az aláíróktól, hogy az oktatásban „a tanulók változó képességeihez igazított tananyagot illesszenek a hivatalos tantervekbe olyan témákban, mint a nők és a férfiak közötti egyenlőség, a sztereotípiamentes nemi szerepek, a kölcsönös tisztelet, az erőszakmentes konfliktusmegoldás, a nőkkel szembeni nemi alapú erőszak, és a személyi sérthetetlenséghez való jog”.
És hogy jönnek ide szintén gyakran hangoztatott ellenérvként a menekültek?
A migráció és a menekültügy önálló fejezetet kapott az isztambuli egyezményben. Ez egyebek közt a tartózkodási státuszról rendelkezik, például a visszaküldés tilalmáról, azaz hogy egy állam sem toloncolhat vissza egy bántalmazott nőt olyan országba, ahol súlyos veszély, kínzás vagy embertelen bánásmód fenyegeti.
Ha Magyarország ratifikálja az egyezményt, az milyen kötelességekkel jár a kormányra nézve?
A ratifikáció számos jogszabály-módosítással, intézményfejlesztési, költségvetési és nemzetközi beszámolási kötelességgel jár majd. A rendelkezései végrehajtását az Európa Tanács független szakértői testülete, a GREVIO ellenőrzi. Mivel azonban nem bírósági vagy rendészeti szervről van szó, nem szabhat ki bírságot vagy más szankciót az államokkal szemben. De nyomásgyakorlással és a nyilvánosság erejével képes lehet eredményt elérni.
