„Minden gyermek más ütemben fejlődik. Fontos, hogy az iskolakezdés is igazodjon ehhez” – posztolta Lannert Judit oktatásért felelős miniszter pénteken, és bejelentette: társadalmi egyeztetés indult a rugalmas iskolakezdés javaslatáról. Az egyeztetésért a tárca Kora Gyermekkori Jóllétért Felelős Államtitkársága felel.
Lannert szerint az a cél, hogy minden gyermek akkor kezdhesse meg az iskolát, amikor fejlődése szempontjából a leginkább készen áll rá. Az iskolakezdésről nemcsak az életkor alapján kell dönteni, hanem a gyermek egyéni fejlődési ütemét, képességeit és iskolaérettségét is figyelembe kell venni – írta a miniszter. A változás jövő szeptembertől lépne életbe, Lannert még augusztusban jelentette be a módosítást.
A javaslat szerint a döntésben a szülők és az óvodapedagógusok kapnának meghatározó szerepet, szükség esetén a pedagógiai szakszolgálat bevonásával. A társadalmi egyeztetés határideje november 13. Kiderül a javaslatból, hogy az iskolakezdés halasztásáról szóló döntés kikerülne az Oktatási Hivatal hatásköréből, és visszakerülne a szülőkhöz és az óvodavezetőhöz. A pedagógiai szakszolgálatot egyet nem értés, illetve kétség esetén vonnák be.
Az Fidesz-kormány még 2019-ben vitte lejjebb a tankötelezettség korhatárát, így azoknak a gyerekeknek, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, alapesetben el kell kezdeniük az iskolát. A mostani rendszerben erről szakértői vélemény alapján dönt az Oktatási Hivatal, de 2019 előtt a szülők az óvodával megbeszélve helyben dönthették el, hogy hatévesen iskolába engedik-e gyereküket vagy még egy évet az óvodában maradnak. Ez a rendszer tér vissza jövő szeptembertől a javaslat alapján.
A 2019-es törvénymódosítással akkoriban sokan nem értettek egyet, de a kormány azzal indokolta a változtatást, hogy az új rendszerrel el akarják kerülni az indokolatlan visszaéléseket és felmentéseket, amelyek miatt az első osztályokban akár két év korkülönbség is kialakult a gyerekek között. A valóban iskolaéretlen gyerekeket pedig azért szűrnék ki, hogy fel tudják készíteni őket a sikeres iskolakezdésre, és elkerülhetők legyenek a korai iskolai kudarcok.
A 2019-ben elfogadott szabályok szerint ha a szülők nem érzik úgy, hogy a gyerekük iskolaérett lenne, akkor január 1. és 18. között egy év halasztást kérhetnek az OH-nál. A tapasztalatok alapján úgy tűnt, bár végül a kérelmek nagy részét elfogadták, de hiába a jól megírt érvek, a szakmai vélemények, teljesen kiszámíthatatlan, mi alapján hoz döntést az Oktatási Hivatal.
A Tanítanék Mozgalom április végén publikálta kérdőívének eredményeit, amit 13 ezer pedagógus, diák és tanár töltött ki. A kérdőívet kitöltők arra adhattak választ, hogy milyen változtatásokat tartanak a legfontosabbnak az oktatásban, és a szabad tankönyvválasztás és a helyettesítések kifizetése mellett az iskolaérettség megállapításánál használt korábbi szabályrendszer visszaállítását is kérték.