Újra a szülők és az óvodapedagógusok dönthetik el, melyik gyerek iskolaérett

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A korábbi gyakorlathoz visszatérve a jövő szeptemberben induló tanévtől már nem az Oktatási Hivatal, hanem az óvodapedagógusok és a szülők dönthetnek majd a gyerek iskolaérettségéről. A vitás helyzetekbe a pedagógiai szakszolgálatot is bevonnák – közölte Kereki Judit, az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium államtitkára az RTL Híradóval.

Az Országgyűlés még a 2019-es köznevelési törvény részeként fogadta el, hogy a tankötelezettség korhatárát lejjebb viszik, tehát azok a gyerekek, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, alapesetben el kell kezdeniük az iskolát. Míg a jelenlegi rendszerben erről szakértői vélemény alapján dönt az Oktatási Hivatal, 2019 előtt a szülők az óvodával megbeszélve helyben dönthették el, hogy hatévesen iskolába engedik-e gyereküket vagy még egy évet az óvodában maradnak. Ez a rendszer tér vissza jövő szeptembertől.

A törvénymódosítással akkoriban sokan nem értettek egyet, de a kormány azzal indokolta a változtatást, hogy az új rendszerrel el akarják kerülni az indokolatlan visszaéléseket és felmentéseket, amelyek miatt az első osztályokban akár két év korkülönbség is kialakult a gyerekek között. A valóban iskolaéretlen gyerekeket pedig azért szűrnék ki, hogy fel tudják készíteni őket a sikeres iskolakezdésre, és elkerülhetők legyenek a korai iskolai kudarcok.

A 2019-ben elfogadott szabályok szerint ha a szülők nem érzik úgy, hogy a gyerekük iskolaérett lenne, akkor január 1. és 18. között egy év halasztást kérhetnek az OH-nál. A tapasztalatok alapján úgy tűnt, bár végül a kérelmek nagy részét elfogadták, de hiába a jól megírt érvek, a szakmai vélemények, teljesen kiszámíthatatlan, mi alapján hoz döntést az Oktatási Hivatal.

A Tanítanék Mozgalom április végén publikálta kérdőívének eredményeit, amit 13 ezer pedagógus, diák és tanár töltött ki. A kérdőívet kitöltők arra adhattak választ, hogy milyen változtatásokat tartanak a legfontosabbnak az oktatásban, és a szabad tankönyvválasztást és a helyettesítések kifizetése mellett az iskolaérettség megállapításánál használt korábbi szabályrendszer visszaállítását is kérték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!