Vitézy Dávid volt helyettes államtitkára lesz a HungaroControl új vezérigazgatója
Év végén, december 31-én távozik a posztjáról a HungaroControl vezérigazgatója, Turi Ferenc. A helyét január 1-jétől Dr. Kállai Éva veszi át – jelentette be Facebook-oldalán Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
A volt malévos légügyi szakembert, Turi Ferencet 2024 augusztusában nevezték ki a magyarországi légiforgalmi irányítást végző HungaroControl élére. Turinak meghatározó szerepe volt a Budapest Airport állami visszavételében is. A Telex információi szerint Turi most saját kérésére távozik a cégtől. Utódja az a Kállai Éva lesz, aki korábban Vitézy Dávid helyettes államtitkára volt a Technológiai és Ipari Minisztériumban.
Vitézy a bejelentésben azt írta, Kállai több mint húszéves légiközlekedési tapasztalattal érkezik a társaság élére, és korábban a HungaroControlnál is több vezetői feladatot ellátott. Szakmai önéletrajza szerint a pályáját 2001-ben a Polgári Légiközlekedési Hatóságnál kezdte jogi előadóként. Később dolgozott a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, és egy ideig a HungaroControl igazgatóságának is a tagja volt. 2015 és 2020 között a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központjában töltött be több pozíciót.
2020 és 2022 között a Vitézy által létrehozott Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zrt.-nél volt közjogi és közkapcsolati főigazgató. 2022-ben nevezték ki közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkárnak a Palkovics László által vezetett Technológiai és Ipari Minisztériumban. Palkovics és Vitézy 2022 novemberi lemondása után ideiglenesen Kállai vette át a közlekedési terület felügyeletét, ami aztán átkerült a Lázár János vezette Építési és Beruházási Minisztériumhoz.
Vitézy Dávid szerint a HungaroControl a magyar légiközlekedés egyik kulcsfontosságú intézménye. Kiemelte, hogy a vállalat az elmúlt időszakban a növekvő légiforgalom mellett is jelentősen csökkentette a légiforgalmi irányításból eredő késéseket, és tavaly több mint 1,4 millió légi jármű biztonságos közlekedését segítette. „A következő években a növekvő forgalom biztonságos kiszolgálása, a kapacitások fejlesztése és a késések további mérséklése egyaránt komoly feladatot jelent majd” – írta a miniszter.