Letartóztatásban marad Hankó Balázs

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Október végéig biztosan letartóztatásban marad Hankó Balázs, a Fidesz-kormány kultúráért és innovációért felelős minisztere, a Kecskeméti Törvényszék ugyanis elutasította a képviselő és védője fellebbezését.

„A Kecskeméti Törvényszék megállapította, hogy a bűncselekmény megalapozott gyanúja fennáll, csakúgy, mint a szökés, elrejtőzés, valamint bizonyítás jogellenes befolyásolásának veszélye” – közölte a törvényszék sajtóosztálya. A közlemény szerint Hankó volt államtitkára, Varga-Bajusz Veronika is letartóztatásban marad.

Hankó Balázst és korábbi államtitkárát, Varga-Bajusz Veronikát október 1-jén helyezték letartóztatásba. A képviselőt azzal gyanúsítják, hogy a Fidesz-kormány kulturális minisztereként több száz olyan támogatás kiosztásában is részt vett, amely a valóságban vagy a Fidesz kampányát vagy a támogatott magánéletét finanszírozta.

Így kapott tavaly a Hankó Balázs-féle, úgynevezett 790-es listából egy Patr-Event Kft. nevű cég is 450 millió forintot. Erről Molnár Áron színész-aktivista számolt be, aki közérdekűadat-igényléssel jutott hozzá a dokumentumokhoz. A Patr-Event által szervezett vagy támogatott eseményeken több alkalommal fellépett Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence, valamint a Legényes Táncegyüttes is. A dokumentumok szerint Tóth tizennyolcszor léphetett fel a támogatásokból finanszírozott eseményeken és nettó 52,4 millió forintot kapott a Papp-pal közös cégével, az Egy a Ritmusunk Kft.-vel. Ezen felül Tóth és Papp is kapott fejenként 5 millió forintot alkotói támogatásra, illetve a közös cégük is kapott 9 millió forintot, mind a 790-es keretből.

A Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő egyik munkatársa, Papp Gergő áprilisban azzal kereste meg Molnár Áront, hogy tudomása van egy közel 17 milliárd forintos összértékű NKA-s támogatáskifizetésről, amelynek sem a döntéseit, sem a döntéshozó testületét nem hozták nyilvánosságra. Az ügyről Molnár április 23-án számolt be a nyilvánosságnak, mint mondta, az NKA milliárdokat utalt ki a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának. Ennek hatására az NKA oldalára is felkerült egy lista, melyből tisztán látszott, hogy nagyon sok, Fideszhez közeli alkotó kapott az NKA bizonyos kiemelt kulturális keretéből kirívóan nagy összeget. A Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) nyomozni kezdett, majd júniusban hat embert vett őrizetbe, akiket később le is tartóztattak.

Hankó Balázs és Varga-Bajusz Veronika mellett jelenleg Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke is letartóztatásban van, a többi gyanúsítottat azonban már korábban bűnügyi felügyeletbe helyezték.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!