Varga Juditot és Rogán Antalt is meghallgatná a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottság

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Közzétették a parlament honlapján, hogy kiket kötelezne nyilatkozattételre az Országgyűlés Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottsága.

A dokumentum szerint, a vizsgálóbizottság 65 személytől kérne nyilatkozatot írásbeli vagy szóbeli formában. A bizottság 5 témában hallgatna meg embereket, az egyik ilyen téma a Schadl-ügy lenne, amellyel kapcsolatban szóbeli nyilatkozattételre köteleznék:

  • Schadl Györgyöt, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökét,
  • Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkárt,
  • Rogán Antalt, az Orbán-kormány Miniszterelnöki Kabinetirodájának vezetőjét,
  • Nagy Ádámot, Rogán egykori kabinetfőnökét,
  • valamint Rehák Róbert vállalkozót, a Schadl-ügy vádlottját.

Írásban kell majd nyilatkozatot tennie Rogán Antal feleségének, Rogán Barbarának, illetve Schadl György feleségének, Schadl-Baranyai Helgának.

A felügyeleti szervek, így az Igazságügyi Minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága működésével kapcsolatban az Orbán-kormányok több igazságügyi miniszterét és államtitkárát is meghallgatnák:

  • Draskovics Tibor korábbi igazságügyi és rendészeti minisztert,
  • Navracsics Tibor volt közigazgatási és igazságügyi minisztert,
  • Répássy Róbert egykori államtitkárt,
  • Jeney Orsolya és Czepek Gábor volt helyettes államtitkárokat,
  • továbbá Trócsányi László, Varga Judit és Tuzson Bence volt igazságügyi minisztereket.

Ugyanebben a témában Dávid Ibolya volt igazságügyi minisztertől, illetve Czine Ágnes alkotmánybírótól írásbeli beszámolót vár a bizottság. A bizottság által nyilatkozattételre kötelezett személyeknek kötelező lesz megjelenniük, és igazat mondaniuk, a bizottságok jogköreit ugyanis júniusban komolyan szigorította az Országgyűlés.

A Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság egyike annak az öt parlamenti vizsgálóbizottságnak, amelyek a Tisza Párt kezdeményezésére jöttek létre még júniusban, az elnöke a Mi Hazánk parlamenti frakcióját és magát a pártot is vezető Toroczkai László. Toroczkai már korábban jelezte, hogy 1994-től vizsgálná a felelősség kérdését, és egyebek mellett Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet, Rogán Antalt, korábbi minisztereket és képviselőket is meghallgatna. Előbbiek egyelőre azonban nem kerültek fel a most közzétett listára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!