Magyar Péter azt kéri, hogy az Országgyűlés függessze fel a mentelmi jogát

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Ma mindannyian tanúi lehettünk a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérletének, hogy elbagatelizálja a rendszerváltást és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat és az ellenem 2024-ben indított, és már többször befuccsolt politikai karaktergyilkossági kísérletet” – Facebook-videóban reagált Magyar Péter a Legfőbb Ügyészség három szerdai közleményére, amelyben indítványozták a miniszterelnök, valamint Hankó Balázs és Seszták Miklós mentelmi jogának felfüggesztését három különböző ügyben. Magyar szerint ezzel a súlyos, a nemzetet megkárosító korrupciós bűncselekményeket akarták összemosni egy, a propaganda által ellene „sikertelenül építgetett politikai lejáratással”.

„Egészen szánalmas és nevetséges, ahogyan a legyőzött maffia ügyészi utóvédharcosai ezeket az ügyeket akarják összemosni és egy lapon említeni az én esetemmel. Ez nagyjából mindent elárul arról, milyen morális állapotban van a Legfőbb Ügyészség az orbáni maffia 16 éve után.”

Arról is beszélt, hogy szívesen lemondana a mentelmi jogáról, de erre nincs lehetősége, mert arról az Országgyűlésnek kell döntenie. Ezért azt fogja kérni, hogy haladéktalanul hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését annak érdekében, hogy

„egy perccel se kelljen tovább várnunk arra, hogy Hankó Balázzsal és Seszták Miklóssal valóban magasabb fokozatba kapcsolhasson az Út a börtönbe! program”.

Azt kérte továbbá az Országgyűléstől, hogy haladéktalanul függesszék fel a mentelmi jogát, örömmel és büszkeséggel áll a hatóságok elé, mert szerinte ezzel is felhívhatja a figyelmet „az ügyészség felelősségére a maffiaállam évekig tartó fenntartásában”.

Szerinte a Legfőbb Ügyészség a mai bejelentésével elérkezett az eddigi mélypontra, és saját maga üzente meg Magyarországnak, miért van szükség az ügyészségen teljes tabula rasára, átvilágításra és felelősségre vonásra. „Nem lennék meglepve, ha ezt a mai szánalmas akciót ugyanazok a Polt-féle maffiaügyészek tervezték volna, akik anno közreműködtek a Rogán Antalig érő végrehajtói botrányban, és az Orbán Viktor miniszterére terhelő adatoknak és mondatoknak a nyomozati iratokból való kitörlésében.”

Azt is mondta, hogy a saját, 2024-es telefonos ügyében ma sem tenne másként, és ma is megpróbálná megakadályozni, hogy a hatalom által felbérelt provokátor fiatal lányokat és fiúkat zaklasson egy nyilvános szórakozóhelyen. Szerinte az intézkedő rendőri vezetők politikai utasításra küldtek 3-4 búvárt a sötétben az áradó Dunába, hordalékok és farönkök közé, hogy próbáljanak védőfelszerelés és mindenféle segítség nélkül felkutatni egy állítólag a Dunában lévő telefont.

„Mivel ezzel a cselekedetükkel az intézkedő rendőri vezetők nyilvánvalóan megszegték a szakmájuk szabályait és indokolatlanul veszélyeztették a Dunába küldött búvárok életét, ellenük feljelentést teszek foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés és hivatali visszaélés bűntette miatt.” Szerinte a nyomozás során pedig majd elmesélhetik, hogy melyik volt miniszter utasítására veszélyeztették a búvárok életét az áradó Dunában éjszaka.

„Magyar Péter az első miniszterelnök a világon, akit telefonlopás miatt ítélhetnek el. Reméljük, most már végre valóban lefolyhat a büntetőeljárás, hiszen egy hétköznapi telefontolvajt már régen hűvösre tettek volna a hatóságok” – reagált az ügyészség délutáni közleményére Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke.

Magyar Péter a 2024-es EP-választás után két héttel, június 21-én hajnalban keveredett szóváltásba a budapesti Ötkert szórakozóhelyen egy férfival, aki őt videózta. Magyar egyszer csak kikapta a telefont a sértett kezéből, és később a Dunába dobta. A telefont később búvárok segítségével szedték ki. A tiszás politikus mentelmi jogát a Legfőbb Ügyészség 2024 szeptemberében kérte ki az Európai Parlamenttől, amely azonban nem adta ki, ezért a Központi Nyomozó Főügyészség megszüntette az eljárást. Miután Magyar májusban átült a magyar Országgyűlésbe, újraindult a nyomozás, és az ügyészség immár a magyar parlamenttől kérte ki a képviselő mentelmi jogát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!