Hegedűs Zsolt szerint közel 500 milliárdot fognak bérrendezésre költeni az egészségügyben
Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter bejelentése szerint a kormány közel 500 milliárd forintot fog bérrendezésre költeni az egészségügy területén. A miniszter szombaton a Facebook-oldalán azt írta, hogy a szakdolgozói bérrendezés előkészítése megtörtént, a tárcaközi egyeztetések pedig felgyorsultak a Pénzügyminisztériummal.
„A plusz 500 milliárd forintos ágazati finanszírozás legnagyobb hányadát az egészségügyben dolgozók életpályájának megbecsülésére és egy új szakdolgozói bértábla kialakítására kívánjuk fordítani”
– közölte Hegedűs.
A miniszter szerint olyan hosszú távú stratégiában gondolkodnak, amely segíti a pályakezdőket, megbecsüli a középgeneráció munkáját, és nem hagyja magára az idősebb kollégákat sem. Hozzátette, hogy a szakdolgozók javaslatait és elképzeléseit is be fogják csatornázni a minisztériumi munkába. „Nemcsak meghallgatni szeretnénk őket: az egyeztetőasztalnál is helyük lesz. A bértábla finomhangolásánál is számítunk rájuk” – írta.
Hegedűs arról is beszámolt, hogy részt vett a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara siófoki kongresszusán, ahol „nyitott és őszinte beszélgetéseket” folytatott. „Sok aktuális és fontos kérdést tudtunk átbeszélni: a képzést, a bérrendezést, a sürgősségi ellátást, a mentők helyzetét, a prevenciót és a rehabilitációt […] Jó volt látni a sok érdeklődőt, hallani a rengeteg kérdést és megtapasztalni a kedves fogadtatást. Hiszek abban, hogy együtt tudjuk úgy átalakítani a magyar egészségügyet, hogy annak valóban a beteg legyen a középpontjában, és olyan rendszer jöjjön létre, amelyben jó gyógyulni, gyógyítani és ápolni” – írta.
Az újonnan létrehozott Egészségügyi Minisztérium első száz napjáról ebben a cikkben írtunk bővebben.