Nyomoz a rendőrség a Gondosóra programmal kapcsolatban

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Gondosóra programmal kapcsolatban – közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK Kommunikációs Osztálya.

Azután küldtünk kérdéseket a BRFK-nak, hogy Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter szerdán közölte, hogy a kormány bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a Gondosóra program nem megfelelő adatkezelése miatt.

Erre reagálva pedig Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója közölte, hogy a Fidesz a jogszabályokat és az adatvédelmi előírásokat betartva folytatott együttműködést a Gondosóra programmal, és áll minden vizsgálat elé. Egyben közölte azt is, hogy „Tanács Zoltán ma sem tudott semmilyen konkrét törvénysértést megjelölni, feljelentést sem tett”.

Tanács Zoltán augusztusban arról beszélt, hogy a Tudományos és Technológiai Minisztérium feljelentést tett a Gondosóra program ügyében, mivel súlyos szabálytalanságokat tártak fel, amik felvetik a költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, a számvitel rendjének megsértése, valamint további, a közpénzek felhasználásával összefüggő bűncselekmények gyanúját.

Július közepén a Gondosóra-ügyben az Integritás Hatóság is feljelentést tett. Nem sokkal azután Magyar Péter miniszterelnök is megerősítette, a Tisza-kormány lecserélte a Gondosóra programot az uniós helyreállítási tervben, hogy elkerülje a biztos forrásvesztést. „Full lopás” – jellemezte a programot korábban Magyar Péter.

A Gondosóra program lényege egy nonstop diszpécserszolgálat, amit baj esetén a program célcsoportjába tartozó, egyedülálló idős emberek egy nyakba akasztva vagy csuklón hordható óra nyomógombjával riaszthatnak. A jelzést egyidejűleg egy megadott kontaktszemély – családtag, barát – is megkapja. A programról itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!