Bejelentést tesz Tanács Zoltán minisztériuma az adatvédelmi hatóságnál a Gondosóra program gyanús adatkezelése miatt
Elég információt gyűjtött a Tudományos és Technológiai Minisztérium, hogy bejelentést tegyen a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál a Gondosóra program nem megfelelő adatkezelése miatt. „A birtokunkba jutott információk alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy nem szükséges további vizsgálatokat vagy auditot saját magunknak lefolytatni, mert már így is elegendő információ gyűlt össze, és felmerült az alapos gyanúja annak, hogy az adatkezelés során nem megfelelően jártak el” – írta a Facebookon Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.
A minisztérium átadja a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) a releváns dokumentumokat és információkat, hogy kiderüljön, például milyen személyes adatok kerültek átadásra, kik fértek ezekhez hozzá, mire használták őket, kezelték-e az adatokat a szerződésben meghatározott céltól eltérően.
Korábban Tanács bejelentette: hozzáférhetett a Fidesz a Gondosóra program felhasználóinak személyes adataihoz. A program átvilágításakor találtak egy együttműködési megállapodást, ami a Kormányzati Szolgáltató Központ és a Fidesz között jött létre 2025. november 3-án. Tanács szerint a szerződés alapján a Fidesz adatfeldolgozóként vett részt a Gondosóra programban.
A program átvilágításával nem csak az adatkezelés miatt kezdett el foglalkozni a Tisza-kormány a megalakulása óta. Az uniós helyreállítási tervben, a biztos forrásvesztés elkerülése érdekében le is cserélték a Gondosóra programot, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal és az Integritás Hatóság is vizsgál. „Full lopás” – jellemezte a programot korábban Magyar Péter.