Tudni kell, kivel kell leülni tárgyalni, kit kell keresni – így működik a vagyonvisszaszerzés a profiknál

„Harminc éve vagyok ezen a pályán, és eredetileg azt szoktam mondani, hogy több mint 40 országban dolgoztam, de mostanság kiszámoltam, hogy a valóságban ennél már jóval több helyen megfordultam” – mesélte a Telexnek Sárvári Nicholas, akinek a nevével a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökségére pályázó jelöltek meghallgatásakor találkozhatott a szélesebb nyilvánosság.

Miután az illetékes parlamenti bizottság átnézte a pályázatokat, három jelölt meghallgatását kezdeményezte: a Transparency International Magyarország jogi vezetőjeként ismert Ligeti Miklósét, a politológus Unger Anna Rózáét és a korrupciókutató Jancsics Dávidét, aki nem sokkal később visszalépett. A Tisza Párt mindeközben közleményt adott ki, amiben Sárvári meghallgatását is kérte, a kanadai-magyar kettős állampolgárt pedig a párt jelöltjének nevezte. Másnap a Tisza újabb közleményben jelezte, hogy Sárvári nem a párt jelöltje, de minden frakciónak joga volt plusz egy jelöltet küldeni a meghallgatásra, ők pedig a negyedik legtöbb pontot kapó jelentkező mellett döntöttek. Így Sárvárit is meghallgatta a bizottság a két másik jelölt mellett.

A bizottsági meghallgatáson derült ki, hogy a három esélyes, de különböző területről érkező jelölt közül Sárvári Nicholas az egyetlen, aki elsíbolt vagyonok felderítésére és visszaszerzésére szakosodott, több évtizedes tapasztalata van ebben, saját cége is ezzel foglalkozik. És bár végül nem őt választották az NVVH élére, hanem Unger Anna Rózát, a Telex megkereste, hogy meséljen a munkájáról és a vagyonvisszaszerzési tapasztalatairól.

A beszélgetés elején Sárvári elmondta, hogy semmilyen kapcsolata nincs a Tisza Párttal, a frakcióból sem ismert senkit, és nem is értette, miért adott ki a párt egy olyan közleményt, amelyben a jelöltjének nevezte őt. Már csak azért is fájt ez neki, mert innentől kezdve tiszásnak könyvelték el, és senkit nem érdekelt a szakmai múltja vagy a konkrét koncepciója. „A sajtót sem a szakmai tapasztalatom érdekelte, hanem átment a dolog politikai címkézésbe” – fogalmazott.

A '89-es rendszerváltás térítette el

„A szüleim ‘56-os emigránsok voltak. Olyan közegben nőttem fel Kanadában, ahol a magyarság megőrzése központi érték volt. Édesanyám otthon csak magyar szót engedett a konyhaasztalnál, ápoltuk a kapcsolatot a hazai rokonokkal. Amikor tinédzserként, 13 évesen bejártuk az országot, megálltam a Lánchídon és mondtam a szüleimnek, hogy én egyszer itt fogok élni. Mindenki nevetett rajta, de én imádok itt élni, imádom a magyar nyelvet és a magyar kultúrát” – mondta, megemlítve azt is, hogy a három gyereke is Magyarországon él.

Eredetileg orvosnak készült, Kanadában el is kezdte az orvosi egyetemet, de óriási hatással volt rá a '89-es rendszerváltás. Érdekelni kezdte a politika, ezért 1991-ben otthagyta az orvosi egyetemet, és beiratkozott a York Egyetemre, ahol politológus diplomát szerzett. Harminc évvel ezelőtt költözött Magyarországra. Kezdetben egy olyan tanácsadó cégnél dolgozott, amely abban segített, hogy NATO-kompatibilissé váljon a magyar hadsereg. Nem sokkal később már a londoni székhelyű független, globális kockázatkezelési és stratégiai tanácsadó vállalatnak, a Control Risks Groupnak dolgozott.

A kilencvenes évek legelején még zöldfülűként kapott egy megbízást, arra a projektre alapította meg a CNS International Bt. nevű cégét. Később ebből a cégből kft. lett, majd Sárvári ugyanilyen néven egy londoni anyacéget is alapított, amit a mai napig vezet. A londoni céget egy ismert, a magyarországi NATO-csatlakozásban is komoly szerepet játszó magyar katonai hírszerzővel alapították közösen, az illetőre Sárvári amolyan mentorként tekint. A cég 2006-ig a Control Risks Group magyarországi képviseletét is ellátta. Sárvári elmondása szerint a kapcsolati tőkéje is innen indult: a magyar hírszerzőn keresztül egyre több embert ismert meg a piacon, a kapcsolati hálója egyre szélesebb lett.

Sárvári szerint a cége és az ehhez hasonló, vagyonfelderítési és vagyonvisszaszerzési magántársaságok úgy működnek, mint egy klasszikus hírszerző szolgálat: hálózatot építenek ki nemzetközi szinten. Ebben a szektorban ugyanis kulcsfontosságú, hogy lehetőleg minden olyan országban, ahová a pénz koncentrálódik, legyenek megfelelő kapcsolataik akár a rendvédelmi, akár az igazságügyi szférában, de ismerni kell az erre specializálódott könyvvizsgálókat, ügyvédeket és más szakembereket is. Merthogy Sárvári szerint a vagyonfelderítés és vagyonvisszaszerzés egy szakma, ami ezen kapcsolatok nélkül elképzelhetetlen.

Elmondása szerint Sárvári olyan összetett, több joghatóságot érintő ügyekben működött közre, ahol a kimentett vagyonelemek azonosítása, a tényleges tulajdonosi láncok feltárása és a jogi eljárásokban felhasználható bizonyítási dokumentáció összeállítása volt a fő feladat. Projektjei jelentős része a pénzügyi és bankszektort, valamint állami szerveket érintő nagyléptékű csalások kivizsgálásához kapcsolódik.

Kulcsszerepet vállalt többek között egy 250 millió eurós romániai csalás vagyonkimentési lépéseinek rekonstruálásában és a visszaszerezhető vagyon feltárásban uniós, illetve offshore-országokban. Dolgozott a 2008-as izlandi bankrendszer összeomlását követő közép- és kelet-európai vizsgálatokon, egy bankfelszámolás keretében pedig mintegy 250 millió dolláros kimentett vagyon nyomába eredt Európában és Ázsiában.

Minden út Londonba vezet

Az elemző csapatom és az adatelőkészítés innen működik. Mivel a mi specialitásunk Közép-Európa és a volt szovjet térség, a nyelvismeret és a kultúra miatt logikus volt, hogy Budapestről építkezzünk

– mondta Sárvári, aki szerint a londoni irodára azért van szükség, mert ezt a műfajt igazán csak a brit fővárosból lehet nemzetközi szinten építeni.

„Ha ebben a szakmában nem vagy jelen Londonban, akkor sehol sem vagy. Az üzleti hírszerzés globális központja London, illetve néhány nagy cég New Yorkban székel. A pénzügyi világ központja ott található, és a káresemények, a megelőzés vagy a vagyonkutatás mindig ott csapódik le, ahol a pénz van. Ha Londonban kell megbízást adnom egy nemzetközi vagyonbefagyasztási eljárásra – mert mondjuk oda mutat egy kriptotranzakció, vagy ott található az a cég, amin keresztül egy irodaházat megvásároltak –, akkor ezekkel a partnerekkel azonnal el tudjuk kezdeni a munkát. Nem kell a nulláról keresgélni, mert már létezik egy személyes és szakmai kapcsolatrendszer, amit hozni tudok. Ha Amerikából vagy a Közel-Keletről jössz Európába üzletelni, Londonba mész. Ha orosz oligarcha vagy, akkor is Londonba mész” – magyarázta a szakember, miért ennyire fontos London.

Elmondása szerint persze nemcsak Londonra koncentrálódik ez a szektor, hanem olyan helyekre is, ahol nagy vagyonok bukkannak fel. „Úgy képzeld el, mint a tengeri jogra vagy hajózásra specializálódott irodákat: ahol nagy kikötők és nagy hajóforgalom van, ott az ügyvédi irodáknak van egy erre szakosodott külön osztálya, mert van rá piaci igény. Azok a nagy pénzügyi központok és joghatóságok, ahol óriási a tőkeáramlás és a befektetési koncentráció – vagy ahol nemzetközi választottbíróságok működnek –, ott az efféle szolgáltatásokat nyújtó cégek jelen vannak. London ilyen központ, de Dubaj és Svájc is ide tartozik” – magyarázta.

Az ezen a területen dolgozó szakemberek rendszeresen találkoznak nemzetközi konferenciákon és szakmai fórumokon. „Ez egy nagyon szűk kör. Egy konferenciára persze bárki el tud menni és gyűjthet névjegyeket, de az a gyakorlati tapasztalat, amellyel például offshore paradicsomokban eligazodunk, nem szerezhető meg egy-két találkozó alatt. Kuvaitban, Dubajban, Ománban és Szaúd-Arábiában kiterjedt kapcsolatrendszerem van. Pontosan tudom, kivel kell leülni tárgyalni, és kikre lehet számítani egy ilyen fellépés során” – utalt arra, hogy ennek a munkának jelentős része nem az íróasztal mögött zajlik, hanem a terepen.

Sárvári elmondása szerint államoknak is dolgozott a cégével. Az elmúlt 30 évben kétfajta állami megbízásuk volt. Az egyik típus a konkrét vagyonvisszaszerzésről szólt: például az egyik arab ország pénzügyminisztériuma bízta meg őket azzal, hogy derítsék fel egy 36 millió dolláros elveszett befektetés útját. A másik típusú megbízás a korrupció kivizsgálása vagy állami szervek felkészítése, tréningezése volt. Az arab államok sokszor azért vonnak be nemzetközi cégeket, mert a kár külföldön keletkezett, de a hivatalos hatósági utak túl lassúak, és ők elsősorban pontos információkat és bizonyítékokat akarnak arról, hogy mi történt a pénzzel.

Sőt, Sárvári cége magyar állami szerveknek is dolgozott külsősként, éppen ezért neki nemzetbiztonsági átvilágítása van, amit az NVVH elnöki pályázati anyagához is csatolt. „Magyarországon még a móri mészárlással kapcsolatban is megkerestek abban az időben, hogy a mobiltelefon-cellaelemzéseket hogyan kell szakszerűen lefuttatni. Az ügyészség is kért már tőlünk ilyen szakmai segítséget. De a Teréz körúti robbantás ügyében is kértek tőlünk segítséget. Ezekben az esetekben mi nem nyomozati szervként dolgoztunk, hanem külső szakértőként” – mondta.

A piaci megbízásaira példaként azt mondta, akadt olyan eset, amikor magáncégek keresték meg őket háttérellenőrzésre, mert attól tartottak, hogy egy felvásárlási ajánlat mögött burkolt állami vagy NER-közeli érdekcsoportok állnak, és tudni akarták, pontosan kivel tárgyalnak a színfalak mögött. „Ezekben az ügyekben végeztünk háttérelemzéseket” – válaszolta, amikor arról kérdeztem, hogy a munkája során dolgozott-e NER-es cégeknek.

A bűnözők mindig egy lépéssel előrébb járnak

„A munkám során azt tanultam meg, hogy ez egy állandóan változó, alakuló terület” – meséli Sárvári a „másik oldalról”, azokról a bűnözőkről, akik a vagyonok eltüntetésében segítenek a delikvenseknek. „A bűnözők mindig két lépéssel a szabályozás előtt járnak. A jog és a törvényhozás lassan mozog; a compliance (megfelelőségi) szabályok sokszor a már elszenvedett károk tapasztalataiból formálódnak. A banki konvenciók és a pénzmosás elleni regulációk azért válnak egyre szigorúbbá, mert a csalók folyamatosan megtalálják a meglévő rendszerek réseit. Nézd meg, mi történik a kibertérben: a mai csalások döntő többsége kihasználja a nemzetközi technológiai és pénzmozgatási lehetőségeket.”

A csalásokat és az információszerzést is a legmodernebb technológiai eszközökre építik. Ezzel szemben az állami szektorban sokszor még mindig úgy gondolkodnak, mintha ez a digitális világ nem is létezne. „Halljuk a híreket, hogy kibertámadások érik a minisztériumokat. Miért? Mert nem veszik elég komolyan a megelőzést” – mondta.

A vagyonvisszaszerzéshez szerinte egy erre alakuló hivatalnak nem feltétlenül a sajtóban feltárt ügyekből kell kiindulnia, hanem mélyrehatóan át kell vizsgálni a hálózatokat, és olyan elemzéseket kell végezni, amelyek pontosan megmutatják a tranzakciók és pénzmozgások közötti összefüggéseket.

„Egy szigorú szűrőt kell összerakni, és át kell engedni rajta az összes olyan ügyet, ahol felmerül a gyanú. Nem a médiából kell tájékozódni, hanem meg kell vizsgálni, melyik cég kapott pénzt jogosan és használta fel rendesen, és hol történtek visszaélések – például elcsalt pályázati pénzek vagy alapítványi struktúrákba átjátszott állami vagyonok esetében.” Az elemzésnek a határokon túlra is el kell érnie. Ugyanakkor látni kell a kockázatokat is. Bulgáriában és Romániában például a vagyonvisszaszerzésre fordított összeg sokszor meghaladta a ténylegesen visszahozott vagyont.

„Magyarországon viszont olyan nagyságrendű pénzeket vittek el, hogy a visszaszerzésre fordított költségvetési forrás a többszörösét hozhatja vissza, így ez egy teljesen racionális döntés”

– véli a szakember.

De Sárvári szerint a vagyonvisszaszerzés mellett a legelejétől kezdve legalább ennyire fontos a vagyonvédelem is. „Ott, ahol a pénzt még nem vonták el, azonnal fel kell állítani olyan kockázatelemzési és monitoring rendszert – úgynevezett red flag (piros zászlós) rendszert –, amely azonnal jelzi, ha egy állami forrásokat érintő tranzakcióban nem átlátható vagy gyanús mozgások történnek. Ilyenkor a tranzakciókat azonnal fel kell függeszteni mindaddig, amíg azokat nem tisztázzák” – magyarázta.

Szerinte azt is vizsgálni kell, hogy az NVVH a nemzetbiztonsági vagy a rendvédelmi törvény hatálya alá tartozzon-e, és milyen jogosultságokat kaphatnak a felderítők a külföldi vizsgálódásokhoz. Vagy például mekkora mozgástér lesz arra, hogy külföldi megbízásokat adjon a hivatal egy felderítésre, magyarázta. Ezzel arra utalt, hogy ez a munka sok tekintetben hasonlít ahhoz, mint amit a titkosszolgálatok végeznek.

Az offshore-paradicsomban is kapcsolatok kellenek

Szerinte egy vagyonvisszaszerzési hivatalnak könnyebb dolga lehet külföldön, mint egy ugyanebben a szektorban mozgó magáncégnek. „Az offshore paradicsomokban magáncégként rendkívül nehéz vizsgálódni – Dubajban vagy Törökországban kifejezetten nem szeretik a magánnyomozást. Egy hivatalos hatóság azonban más szinten tud tárgyalni az ottani kormánnyal és rendőrséggel. Megállapodások és politikai-stratégiai egyeztetések révén olyan mindkét fél számára előnyös szituációkat lehet kialakítani, ahol a fogadó ország hatóságai is érdekeltté válnak abban, hogy ne rejtegessenek bűncselekményből származó pénzeket” – hangsúlyozta Sárvári. De szerinte ehhez is fontosak a személyes kapcsolatok, mert nem mindegy, hogy egy külföldi állami szerv emberét ismeretség útján keresi meg valaki, vagy idegenként.

„A lényeg az, hogy egy ilyen szervezetnek lesz hivatalos struktúrája, amelyen keresztül nemzetközi megállapodások alapján együttműködő partnereket kell szerezni a különböző országokban” – mondta. Sárvári szerint Európában erre már léteznek presztízsértékű minták: ilyenek az ARO-k (Asset Recovery Offices – Vagyonvisszaszerzési Hivatalok). „A hollandoknak, az olaszoknak, a románoknak és a bolgároknak is vannak már jól működő szerveik, ismerem is őket, ők is engem, jók velük a kapcsolatom”.

„Láttam már olyan ügyeket, ahol egymásra épülő bűncselekményeken keresztül hívtak le uniós és állami pénzeket úgy, mintha értéket teremtenének, miközben üres telkekre bejegyzett cégek kaptak milliárdos támogatásokat, mert senki nem ellenőrizte a valós hátteret. Debrecenben például tíz évvel ezelőtt döbbenetes koncentrációja volt az ilyen jellegű projekteknek. Ezekből az ügyekből tanulni kell: még ha a pénz vagy az elkövető már nincs is meg, a tapasztalatokból felépíthető a jövőbeli védelmi rendszer” – magyarázta Sárvári, aki szerint nagyon nagy hibákat fog elkövetni az NVVH, ha enged annak a társadalmi nyomásnak, hogy három hónapon belül mindenáron bilincsben kell valakit elvinni.

Nincs rövid időn belül siker

„Sajnos azt kell mondanom, hogy a bíróságok nemzetközi ügymenete miatt ez nagyon sokszor évekig tart. Volt olyan ügyünk, ahol két évig dolgoztunk azon, hogy minden információ meglegyen. Ott állt az anyag, tudtuk a részleteket, de meg kellett várni a bírósági tárgyalásokat. Ráadásul ha több ország érintett, több párhuzamos eljárás is futhat: meg kell várni, amíg az egyik joghatóságban befejeződik a per, hogy annak az eredményéből tudjunk építkezni a következőben” – mesélte.

De azért vannak szerinte lehetőségek, amiket a hivatalnak meg kell ragadnia. Ezek között említette a vádalku intézményét és a peren kívüli egyezségeket is.

„Ha a megfelelő jogosultságok megvannak, vagy ha annyira egyértelmű bizonyíték áll rendelkezésre, nagyon gyorsan el lehet indítani egy nemzetközi vagyonbefagyasztást. Ezzel pedig azonnal alkupozícióba kerül a hatóság.

A magyar társadalomnak sem érdeke évekig pereskedni. A jó arany középutat kell keresni: ha egy ésszerű megállapodással a vagyon felét vissza tudjuk hozni anélkül, hogy a perköltségek felemésztenék a visszaszerzett összeget, akkor az racionális döntés.”