Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában személyesen is meghallgatnák Szijjártót a BYD-ben betöltött állása miatt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A Tisza Párt szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, hogy Szijjártó Péter a kínai BYD-nál vállalt pozíciót, ezért az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában személyesen is meghallgatnák a volt külügyminisztert. Erről Czakó Czirbus Pál, a párt bizottsági tagja beszélt a testület szerdai, zárt ülése után az MTI tudósítása szerint.

A Tisza kezdeményezésére összehívott ülésen azt vizsgálták, jelenthet-e nemzetbiztonsági kockázatot, hogy egy korábbi külügyminiszter egy kínai autógyártónál tölt be tisztséget. Czakó szerint aggályos lehet, hogy egy olyan volt miniszter kerül kapcsolatba egy kínai vállalattal, aki hivatali ideje alatt nagy mennyiségű minősített információhoz fért hozzá. A politikus azt is felvetette, hogy a BYD olyan országban működik, amely nem tagja sem a NATO-nak, sem az Európai Uniónak.

A tiszás képviselő bírálta Szijjártó korábbi külpolitikai tevékenységét is. Példaként említette, hogy szerinte a volt külügyminiszter uniós tanácskozások szüneteiben egyeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, lobbizott a BYD magyarországi beruházásai mellett, valamint felidézte a külügyet ért orosz kibertámadás ügyét is. Czakó szerint ezek alapján felmerül a kérdés, hogy Szijjártó a magyar vagy külföldi érdekeket szolgálta. Szijjártó egyébként nagy lendülettel vetette bele magát az új munkájába, Botka László szegedi polgármestert pár napja már fel is hívta, hogy áll rendelkezésére, hiszen a kínai cégnek Szegeden is van egy beruházása.

A bizottság elnöke, Apáti István (Mi Hazánk) elmondta, hogy az ülésen meghallgatták az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyetteseit is, az elhangzottakat pedig 2051 végéig titkosították. Apáti szerint ugyanakkor az ülésen nem hangzott el olyan új információ, amely érdemben előrevitte volna az ügyet, és egyelőre hivatalos kezdeményezés sem érkezett Szijjártó meghallgatására.

A bizottsági elnök ugyanakkor indokoltnak tartaná egy olyan szabályozás kidolgozását, amely szigorúbb ellenőrzés alá vonná azokat az eseteket, amikor magas rangú politikusok multinacionális vállalatokhoz igazolnak, vagy onnan érkeznek a közéletbe, hogy az esetleges érdekellentéteket és nemzetbiztonsági kockázatokat jobban lehessen kezelni.

A kormány szélesebb vizsgálatot is indított a BYD magyarországi beruházásával kapcsolatban. Magyar Péter miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy felülvizsgálják a kínai autógyártó magyarországi befektetéséhez kapcsolódó valamennyi állami döntést, köztük a támogatásokat, adókedvezményeket, gyorsított engedélyezési eljárásokat, környezetvédelmi mentességeket és közpénzből finanszírozott fejlesztéseket. A miniszterelnök szerint minden olyan döntést megvizsgálnak, amelyet Szijjártó külügyminiszterként a BYD magyarországi beruházásával összefüggésben hozott.

A South China Morning Post információi szerint a bejelentést követő napon hatósági ellenőrök jelentek meg a BYD épülő szegedi gyáránál. A lap forrásai szerint elsősorban a munkavállalók iratait – köztük tartózkodási engedélyeiket, társadalombiztosítási dokumentumaikat és munkaszerződéseiket – vizsgálták. A Miniszterelnökség nem erősítette meg, hogy az ellenőrzés közvetlenül a bejelentett vizsgálat része volt-e.

A kínai lap arról is ír, hogy a magyar hatóságok a héten más, akkumulátoripari ellátási láncban működő kínai vállalatoknál is ellenőrzéseket tartottak. Ezek a vizsgálatok a munkaügyi és környezetvédelmi szabályok betartására, valamint az importengedélyekre is kiterjedtek. Egy Debrecenben működő kínai cég a lap által látott belső levélben arra figyelmeztette partnereit, hogy fokozottan ügyeljenek a magyar munkajogi előírások betartására, mert a hatóságok váratlan ellenőrzéseket végeznek.

A South China Morning Post szerint a Szijjártó kinevezése körüli vita több Magyarországon működő kínai vállalat vezetőjében is aggodalmat keltett, mert attól tartanak, hogy az ügy általánosságban is kedvezőtlenebb környezetet teremthet a kínai befektetések számára az új magyar kormány alatt.

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Velkey György pedig azt írja egy Facebook-bejegyzésben, hogy a kínai autógyártó és alvállalkozói a beruházáshoz csaknem annyi harmadik országbeli munkavállalóra kértek és kaptak csoportos munkavállalási engedélyt, mint amennyi munkahely létrehozását korábban vállalták.

Velkey szerint ez azt jelenti, hogy a beruházás során a munkahelyek jelentős részét nem magyar munkavállalókkal, hanem vendégmunkásokkal tervezték betölteni. Az államtitkár ezt az Orbán-kormány korábbi bevándorlásellenes politikájával állította szembe, felidézve Orbán Viktor egy korábbi kijelentését, miszerint Magyarország nem hívott az országba vendégmunkásokat.

Az államtitkár azt is állította, hogy a minisztériumi dokumentumok alapján Szijjártó külügyminiszterként aktívan támogatta a beruházás előkészítését. Velkey szerint Szijjártó szorgalmazta, hogy a projekt nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszt kapjon, valamint a kínai munkavállalók vízumkérelmeit gyorsított eljárásban bírálják el. A politikus úgy fogalmazott: a volt külügyminiszter „minden szükséges segítséget” igyekezett megadni a BYD magyarországi beruházásához.

Szijjártó Péter korábban azt közölte, hogy a BYD-nál betöltött új pozíciójában kizárólag a vállalat nemzetközi kapcsolataiért és új üzletfejlesztési tevékenységéért felel majd, a magyarországi beruházásokkal nem foglalkozik. A volt külügyminiszter egyelőre nem reagált nyilvánosan sem a vendégmunkásokra, sem az összeférhetetlenségre vonatkozó újabb kormányzati állításokra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!