Polgár Judit és a tiszás megtorpanás
A vasárnap és a hétfő is azzal telt, hogy az ország próbálta megfejteni: mi lesz Polgár Judit sorsa. Miután a Tisza-többségű parlament egy Alaptörvény-módosítással elmozdította Sulyok Tamás köztársasági elnököt, és a helyét ideiglenesen a házelnök Forsthoffer Ágnes foglalta el, elindult a casting a rendes államfő személyére is. Vasárnap több ismert személyiség közösen ajánlotta be Polgár Judit világszerte ismert sakkozót, ami mögé hamar beállt Magyar Péter miniszterelnök.
Hétfőn jelezte pártja, a Tisza frakciója, hogy támogatják Polgár jelölését. Ugyanakkor egyre több kritika érkezett az ellenzéktől, civil szervezetektől, politikai megmondóemberektől azzal kapcsolatban, hogy átláthatatlan és elkapkodott a jelölési folyamat, amibe nem igazán vonták be az embereket. Polgár hétfő este végül közleményt adott ki, amiben megköszönte az ajánlását, de visszautasította. Magyar Péter önkritikát gyakorolt, elmondta, hogy több hibát vétettek a folyamatban, amit jobban kinyitnak majd – Török Gábor elemző ezt egyenesen a kormánypárt megtorpanásának nevezte. Magyar korábban azt mondta, augusztus 20-án szeretné, ha már új köztársasági elnök köszöntené a nemzetet. Forsthoffer helyettesítése maximum 38 napig, augusztus 26-ig tart.



