Lánczi Tamás szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal nem tudta eléggé megmutatni, hogy a független sajtó valójában propaganda, ezért kapott ki a Fidesz

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„Tudja, mi járult hozzá leginkább a választási vereséghez? Hogy nem tudtuk elég hatékonyan megmutatni, hogy önök kicsodák és az önökhöz hasonló úgynevezett sajtó valójában propagandatermékek. Nem voltunk elég hatékonyak, ezt önkritikusan mondhatom” – mondta Lánczi Tamás, a nemrég megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal egykori elnöke, akit sörözés közben a budapesti Jókai téren csípett el a 444.

Lánczi szerint ha az emberek látták volna, hogy valójában ki van a háttérben, talán máshogy szavaztak volna. Az interjú alatt többször hangoztatta, hogy a lap terrorizálja, „mint minden rendes magyar embert”, arra a kérdésre pedig, hogy mivel foglalkozik most, azt válaszolta a 444 riporterének, „semmi köze hozzá a világon, Önnek és a külföldről finanszírozott újságjának semmi de semmi köze nincs hozzá, hogy én magánemberként mit csinálok. Az, hogy idejönnek és elkezdenek engem zaklatni, ezt kikérem magamnak.”

Egy ponton arról kezdett beszélni, hogy a 444 nem sajtótermék, hanem ítélőszék, és azokat kellene kérdezniük, akik kormányon vannak, merthogy szerinte a lap azzal csak mint kormánypropaganda foglalkozik. „Azt nem értem, hogy miért velem foglalkoznak, én nem vagyok érdekes.”

Lánczi szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal sosem volt gyűlöletkeltő. „Soha nem voltunk azok, csak tényeket közöltünk, erre az a bizonyítékom, hogy sosem pereltek” – mondta Lánczi, aki szerint éppenhogy a lap próbálta őket lejáratni és megbélyegezni (ellenben az Átlátszó beperelte őket). Amikor a riporter azt mondta, hogy nem ezért nem pereltek, de most nem is ez az érdekes, Lánczi ennek okain kezdett rugózni.

„Soha nem mentünk senkire, vizsgálatokat folytattunk” – reagált Lánczi, amikor a 444 azzal kapcsolatban kérdezte, hogy pár hónapja megírtuk, a Szuverenitásvédelmi Hivatal a gödi Samsung ügye miatt szállt rá az Átlátszóra. Lánczi aztán arról kezdett beszélni, hogy semmilyen bizonyíték nincs a gödi szennyezésekre. Ebben az áprilisi cikkünkben egyébként több dokumentumot és fotót is bemutattunk ezek, többek között az 510-szeres határérték-átlépést mutató légtérmérések alátámasztására.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt június 9-én számolta fel a parlament. Az évi 6 milliárd forintból működő szervezet tisztán politikai feladatokat látott el, célja az Orbán-kormánnyal szemben kritikus újságírók, civil szervezetek és ellenzéki politikusok megfélemlítése volt. Vezetője, Lánczi Tamás több mint 5 milliós fizetésért vezette a hivatalt. A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének és elnökhelyetteseinek megbízatása a jogszabály hatálybalépésével szűnt meg, a vezetők végkielégítésre nem voltak jogosultak, és a hatálybalépést követő tizenöt napon belül záró vagyonnyilatkozatot kellett tenniük. A hivatal a Telex finanszírozásával kapcsolatban is számos alkalommal fogalmazott meg alaptalan állításokat, Lánczi Tamás azonban sosem árulta el, ezeket mire alapozza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!