Korrupciós ügy: októberig meghosszabbították Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt letartóztatását
Október 4-ig meghosszabbította az óbudai korrupciós ügyben meggyanúsított Őrsi Gergely jelenlegi és Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester, valamint Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselő letartóztatását is a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) szerdán azt közölte, hogy hét gyanúsított – Őrsi Gergely, Láng Zsolt és Molnár Zsolt mellett Szkaliczki Tünde és Matisz Károly momentumos politikusok, valamint két vállalkozó – letartóztatásának meghosszabbítását indítványozták. Őrsiéken kívül a másik négy gyanúsítottra vonatkozó indítványról még nem döntött a bíróság.
Szerdán az is kiderült, hogy Puskás Péter korábbi III. kerületi fideszes alpolgármester letartóztatását megszüntette az ügyészség. A döntést azzal indokolták, hogy Puskás Péter korábbi III. kerületi fideszes alpolgármester letartóztatásának különös okai időközben megszűntek.
A KNyF azt írta, a megalapozott gyanú szerint egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló céget irányító vállalkozó 2011 és 2024 között önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően önkormányzati vezetői és politikai pozíciót betöltő embereket vesztegetett meg. A vesztegetési céllal kifizetett pénz összege meghaladja a 2 milliárd forintot. Azt, hogy mit kell tudni az óbudai korrupciós ügyről, ebben a cikkünkben foglaltuk össze, arról pedig, hogy mit gondol az ügyről a szintén gyanúsított Kiss László óbudai polgármester, itt írtunk.