A külügyi államtitkár szerint Szijjártó minisztersége alatt visszaéltek a külföldi állampolgárok honosításával
„Éppen ellenjegyzem azoknak a diplomata útleveleknek a visszavonását, amelyekkel évek óta visszaéltek” – jelentette be Velkey György László, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára egy pénteki videóban. Azt mondta, ez csak a kezdet, le fogják zárni a kiváltságok korszakát a Külügyminisztériumban. Velkey szerint a diplomata útlevelek kiadásának vizsgálata közben rengeteg visszaélés derült ki, de ezek feltárása még nem ért véget. Megjegyezte: többen a választások előtt megszabadultak a diplomata útlevelüktől, de egyértelművé tette, hogy a lemondás nem jelent mentességet, nem évült el ezzel a felelősségük.
Az államtitkár azt mondta, a minisztérium Szijjártó Péter alatti működésének vizsgálata jóval túlmutat a diplomata útleveleken. A vizsgálat közben egy másik visszaélést, az állami érdekből történő honosítást is feltárták. Olyan külföldi állampolgárok kaptak magyar állampolgárságot, akiknek egyébként semmilyen magyar kötődése nem volt, egyes esetekben a konkrét pénzügyi előnyszerzés gyanúja is felmerült.
„A feltárt adatok alapján ma már megalapozottan vélelmezhetjük, hogy a hangzatos szuverenista jelszavak mögött elsősorban egyes magánérdekek védelme, üzleti körök és haverok támogatása húzódott meg” – mondta az államtitkár.
Velkey korábban, a Telex diplomata-útlevelekről szóló cikke után beszélt arról, hogy voltak olyanok, akik indoklás nélkül, adott esetben Habony Árpád kérésére kaphattak ilyen okmányt az Orbán-kormányok alatt. Többek között Orbán Viktor török barátja, Rúzsa Magdi és Rákay Philip is kapott diplomata-útlevelet.
A magyar kötődéssel nem rendelkező orosz ortodox metropolita, Hilarion, akinek az autójában nemrég kokaint találtak, nemcsak magyar állampolgárságot, hanem útlevelet is kapott. A lépésre a magyar kormány nemzeti érdekre hivatkozva nem adott magyarázatot.