Kiszabadult az anakonda szorításából, húsz év után először tartott átfogó fórumot az előadó-művészeti szakma

A Magyar Színházi Társaság kezdeményezésére közösen tartott egyeztető fórumot pénteken több előadó-művészeti szervezet, köztük a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz), a MASZK Országos Színészegyesület és a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ). Az Eötvös10 Művelődési Házban rendezett fórumon húsznál is több szervezet képviselője szólalt fel, mert most úgy érzik, a kormányváltás lehetőséget ad arra, hogy újragondolják működésük alapjait. A cél, hogy egy olyan közösen megvitatott szakmai javaslatcsomagot állítsanak össze, amit aztán a döntéshozók elé terjeszthetnek.

Bodor Johanna, a Magyar Színházi Társaság (MSZT) elnöke a nyitóbeszédében ismét azt emelte ki, hogy történelmi léptékben is súlyos központosítás zajlott a magyar kultúrában az elmúlt másfél évtizedben, és a szakmai autonómia is meggyengült, ezért kiszámíthatóbb, szakmailag hitelesebb és emberibb kulturális rendszert kell kialakítani. Ehhez egy történelmi változás kapujában állnak, az MSZT kidolgozott javaslatcsomagja pedig többek közt a finanszírozást, a minőségbiztosítást és a digitális jelenlét kérdéseit érintik – ezeket szeretnék a teljes szakma bevonásával megvitatni.

A fórumot vezető Stahl Judit ezután sorra szólította a színpadra a szervezetek és intézmények képviselőit, akik közül többen arról beszéltek: ahelyett, hogy egy szűk személyi és intézményi kör birtokolja a döntéshozatalt, partnerségre, átláthatóságra és szakmai egyenrangúságra alapuló szisztémára van szükség.

Az Örkény Színház igazgatója, Gáspár Máté is azzal kezdte, hogy utoljára húsz évvel ezelőtt, még a Krétakör társulat tagjaként vett részt hasonló szakmai egyeztetésen, azóta a generációjából sokakat megaláztak, ellehetetlenítettek,

„elvették a kedvüket a munkától és az élettől”.

Gáspár szerint először őszintén szembe kellene nézni azzal, hogy mi történt ezekben az években, és csak ezután lehet jóvátételekben és jövőképben gondolkodni.

Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője az elmúlt 16 évet egy rossz előadásnak nevezte, szerinte mostantól közös értékekben kell megállapodni, de úgy, hogy az „ideológiai maszlagokat”, hogy „mi a magyar és a nemzeti” ki kell vonni ebből. A kulturális rendszerben lett volna elég pénzt, ha a kormányzat nem szór el feleslegesen milliárdokat, ezeknek a töredéke az életet jelenthette volna a kis társulatoknak. Duda Éva koreográfus is arról beszélt, hogy míg társulatával az elmúlt években megháromszorozták a nézőszámukat, alig sikerült állami támogatásokhoz jutniuk, mégpedig egyértelműen politikai okokból, illetve hiába jelentkeztek többször is kiemelt státuszra, a Táncbizottság elutasította azt. Szerinte a rendszerben jelenleg nincsenek kapaszkodók, a független együttesek pedig úgy érzik, teljesen magukra hagyták őket.

Marosvásárhelyi otthonából, videóüzenetben jelentkezett be Székely Csaba drámaíró, aki az elmúlt 16 évet az anakonda szorításához hasonlította. Azt mondta,

az anakonda rátekeredik az emberre, elkezdi szorítani, aztán egyre erősebb a szorítása, és az ember nem azért hallgat, mert nincs mondanivalója, hanem mert nincs levegője.

Székely szerint sokan így élték meg a NER-t, amelyben egyre nehezebb volt alkotni. „Azt várták, hogy kussoljunk, aztán szép lassan fulladjunk meg”.

A Marosvásárhelyen élő drámaíró az előző kormányzat egyik legsúlyosabb bűnének azt tartja, ahogyan az politikai eszközként használta a határon túli magyarokat, és közülük többekből „kápót csinált”. Majd azt mondta: „A NER közben a képzeletet is megpróbálta elfoglalni, és elhitette a nézőkkel, hogy a függetlenség veszélyes, a kritika hálátlanság, a szabadság pedig zavaros.” Szerinte hiába enyhül most az anakonda szorítása, az emberi test sokáig emlékszik erre, ezért nehéz lesz az öncenzúra és a félelem reflexeit eltüntetni, újra kell tanulni a bátorságot. De szerinte nem szabad megvárni, míg minden „nagyúrnak” lejár a mandátuma a kulturális intézmények élén, és azt sürgette, hogy „végleg szabaduljunk meg az anakondától”.

A Vígszínház igazgatója, Rudolf Péter szerint is nagyon sok fájdalom gyűlt össze az elmúlt években, és fontosnak tartja a megbékélést. Első konkrét lépésként azt javasolta, hogy szűnjön meg a két színházi szervezet (azaz a Magyar Színházi Társaság és az ellenében, Vidnyánszky Attila javaslatára létrehozott Magyar Teátrumi Társaság), és helyettük jöjjön létre egy új, ami nem osztja ketté a szakmát vesztesekre és győztesekre.

Többen beszéltek a színházi találkozó reformjáról is, hogy az újra „méltó seregszemle” legyen. A POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) egykori vezetője, Jordán Tamás a videóüzenetében azt mondta: a magyar színházi élet szándékos kettéosztása és a „most mi jövünk” leuralása vezetett el a POSZT végéig is, amit a személyes tragédiájának gondol. Majd felajánlotta, hogy az új színházi találkozó szervezőivel szívesen megosztja sok éves tapasztalatait.

Dömötör András rendező, aki egyike azoknak, akik a NER idején a rendezői bázisukat Németországba helyezték át, szintén egy felvételt küldött, ő a decentralizáció fontosságát hangsúlyozta. Például azt, hogy egy vezető kezében – bármekkora tehetség is – ne összpontosuljon a jelenlegihez hasonló hatalom, és egy igazgató vagy rektor ne lehessen két ciklusnál hosszabban pozícióban. De kitért a női jogok fontosságára is a „férfiak uralta szakmában”, szerinte egészségesebb munkalégkört kellene kialakítani a színházakban.

Nem egészséges szakmai közeg

Nagy Zoltán, a FESZ ügyvezetője is hosszan sorolta, az elmúlt másfél évtizedben hogyan lehetetlenítették el a hazai független szcénát, akik számára szerinte a kulturális pluralizmus megteremtése és egy új előadó-művészeti törvény létrehozása lenne elsődlegesen fontos. A FESZ e téren egy lépéssel előrébb jár, a szervezet néhány nappal korábban közzétett egy kulturális javaslatcsomagot Dologidő címmel, ebben többek között a tao és a kata visszavezetésére, a pályázati rendszer megreformálására és a kulturális vidékfejlesztési stratégia átalakítására tettek javaslatot.

Az előadó-művészeti szakma munkajogi érdekképviseletét ellátó Színházi Dolgozók Szakszervezete képviseletében Savanyu Gergely egy művészi életpálya-modell létrehozását sürgette, ami kiszámítható jövőt és szociális biztonságot ad a szakmában dolgozóknak. Szerinte a jelenlegi rendszer oda vezet, hogy elérve a nyugdíjat sokan létbizonytalanságba kerülnek, emiatt rengetegen fordulnak hozzájuk segélyért.

A MASZK Országos Színészegyesület vezetője, Zoltán Áron színész arról beszélt, hogy a szakmájában általános a félelem, egy közel félezer színész bevonásával készült kutatás szerint sok színész nem meri megkérdezni, milyen szerződést ír alá, mert szerintük már a szerződési feltételek megvitatásának szándéka is feketelistázáshoz vezethet. „Ez nem egészséges szakmai közeg” – mondta Zoltán Áron, aki szerint meg kell erősíteni az előadó-művészek jogérvényesítését.

Az egyeztető fórumon javaslatként felmerült még:

• egy új finanszírozási modell, ami tervezhető, átlátható, szakmai alapokon nyugszik és ideológiától mentes;
• a tao visszavezetése, de csak fékek beépítésével, a „stiklik kiszűrésével” és teljesítményhez kötve;
• egy kamara és egy kamarai törvény létrehozása: ez alapján a színházi szakmában csak a kamarai tagok dolgozhatnának, a tagság pedig – például etikai okokból – megvonható lenne egy időre;
• ágazati kollektív szerződés kidolgozása;
• nagyobb figyelem a színházi dolgozók mentális egészségére;
• a színházi képzések összehangolása, mivel a „színészképzés egyszerre szétesett és túlpörgött”;
• a műszaki-technikai szakmák bérrendezése, szakmai utánpótlásuk megoldása;
• egy országos népszínházi modell kidolgozása, hogy a magas kultúrához vidéken is hozzá lehessen jutni.