„Haladéktalanul megszüntetjük a politikai bunkósbotként és kifizetőhelyként működő Szuverenitásvédelmi Sóhivatalt. Ezzel spórolunk hatmilliárd forint közpénzt” – posztolta a Facebookon Magyar Péter leendő miniszterelnök szerdán, nem sokkal dél után. A Tisza Párt elnöke már tavaly is kijelentette, hogy ha pártja kerül kormányra, „sóval hintik be” a Lánczi Tamás által vezetett hivatalt. Magyar arra reagált, hogy két és fél hét után életjelet adott magáról a hivatal, ahol milliárdokat fizetnek kommunikációra.
A Szuverenitásvédelmi Hivatal sajátos képződménye a NER-nek, független állami szervként hivatkozott rá a leköszönő kormány, és két funkciója volt. Egyrészt ezzel a szervezettel próbálta a kormány „hivatalossá” tenni azt a politikai narratíváját, hogy a kormányzattal kritikus civil szervezetek, újságírók, újságok valójában az ország szuverenitására jelentenek veszélyt. Ezért indított vizsgálatot a Hivatal az ellenzéki összefogás pártjai, a Transparency International Magyarország és az Átlátszó ellen is, és ezért állította Lánczi, hogy a Telex is idegen érdekeket képvisel. A hivatalról és a hallgatásáról ebben a cikkben írtunk részletesen.
Az év elején beszámoltunk arról is, hogy tovább növelte a vagyonát Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke. A februárban közzétett vagyonnyilatkozata szerint 63 millió forinttal gyarapodtak a megtakarításai tavaly, miközben a hivatali munkáján kívül más bevételi forrása nem volt. Akkor úgy tűnt, már nem bízott maradéktalanul a forintban a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke, 70 millió forintot devizában tart.