A Tisza leendő techminisztere már 1999-ben is okosvárosokkal foglalkozott

A Tisza leendő techminisztere már 1999-ben is okosvárosokkal foglalkozott
Fotó: Bruzák Noémi / MTI

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kedden bejelentette: Tanács Zoltánt kérte fel a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására. Tanács azért felel majd, hogy Magyarország „modern, digitális, innovatív és sikeres ország legyen, amely képes hosszú távon, stratégiai szemléletben is gondolkodni, és a kihívásokra tudományosan megalapozott, jövőálló megoldásokat kínálni”. Az ő feladata lesz az is, hogy a digitális szolgáltatások korszerűek, kényelmesek, mobilbarátak és biztonságosak legyenek, az állami adatvagyon értéket teremtsen, az ügyintézés pedig kényelmes legyen.

A minisztérium feladatai közé tartozik majd emellett a tudománypolitika, a kutatás-fejlesztés és az innováció szabályozása, irányítása és egy élő, sikeres startup-ökoszisztéma kialakítása, amely Magyar ígérete szerint majd a tudásalapú magyar gazdaság egyik hajtómotorjává válik. Ezek alapján Tanács foglalkozhat majd például a tavaly óta már évente frissítendő MI-stratégiával, a HUN-REN kutatói hálózat elmúlt napokban ismét közbeszédbe került státuszával és azzal is, hogy a nem mindig működő, de az utóbbi években folyamatosan fejlesztett DÁP jól működhessen.

De kicsoda Tanács Zoltán? A leendő tudományos és technológiai miniszter tavaly szeptemberben mutatkozott be hivatalosan a Tisza Párt színeiben programalkotási szakemberként, egészen pontosan a programalkotás és a kormányzásra való szakmai felkészülés területén vezette a párt munkáját. Tanács ezt megelőzően több mint 25 évig volt tanácsadó, míg két évvel ezelőtt elege nem lett ebből a világból. Ismerősei akkor mélyen hívő, református, háromgyerekes családapaként írták le őt a Telexnek, aki a feleségét még az egyetemi években ismerte meg.

A leendő minisztert az újdonságok, az innováció mindig is nagyon érdekelte, 1999-ben az okosvárosokról és az önkormányzatokról írta a szakdolgozatát, azt elemezte, hogy miként lehetne digitális megoldásokkal jobbá tenni a városok működését, akkoriban ez még nagyon új terület volt. A diploma megszerzése után, 1999 szeptemberében helyezkedett el a Horváth nevű nemzetközi tanácsadó cégnél, ahol 2009-ben partner, vagyis tulajdonosi státuszú vezető lett. Itt dolgozott, míg el nem ment egy hosszabb szünetre, majd fél év után végül a távozás mellett döntött.

Tanács lemondása előtt kifejezetten aktív volt a LinkedInen és a Substacken, utóbbin futó hírlevelét úgy mutatta be, mint egy kifejezetten vezetőknek szóló hírlevelet, amely reményei szerint lehetővé teszi, hogy akik olvassák, ne csak túléljenek, hanem prosperáljanak is a mesterséges intelligencia korában. Azt is itt írta, hogy gyerekkora óta lenyűgözte őt a jövő és az innováció, rengeteget foglalkozik a technológiai fejlődéssel, a robotokkal és az MI-vel, de még nem döntötte el, hogy szerinte ezek megoldják majd a problémáinkat, vagy elpusztítják az emberiséget.

A bejegyzései alapján mindenesetre Tanács inkább techoptimistának tűnik, egy februári hírlevelében például a „humanoid robotok hajnaláról” írt, és kijelentette, hogy a humanoid robotok újra fogják definiálni az emberi civilizációt.

Hogy ez a miniszteri munkájában miként köszön majd vissza, az jó kérdés, de ennek fényében mindenképpen érdekes lesz majd megnézni, hogyan nyúl majd hozzá például az MI-stratégiához. Az mindenesetre biztos, hogy a korábbi munkája és tapasztalata most előnyére válhat, mert ismerősei szerint nemcsak ágazati bontásban, de a feladatok jellegét tekintve is sokfelé bevethető volt – operatív dolgok, elemzések, kontrolling, teljesítményértékelés, informatika, stratégia, bárhol lehetett rá számítani. Tavaly azt írtuk róla, ez a széles fókusz a politikában is hasznos lehet, hiszen annak csúcsán alapkívánalom, hogy nagyon sokféle ágazatban és ügyben kell naprakésznek lenni. Ez most még aktuálisabb is, mint akkor volt.

„Zoli nagyon jól tud komplex, megfoghatatlan ügyeket strukturálni és elindulni a megoldás útján. Több ágazatban bevethető, szeret tanulni, ha egy ágazat, egy technológia nem ismert számára, azonnal ráveti magát, beszél a szakértőkkel, anyagokat olvas” – mondta Tanácsról egy ismerőse a Telexnek. Tanácsot az utóbbi időben az informatikai feladatok, a kibervédelem érdekelték a leginkább, de dolgozott energetikai, közigazgatási, egészségügyi, oktatási, járműipari, távközlési, banki projekteken. Az ügyfelei között voltak minisztériumok, hatóságok, egyetemek, kórházak és persze nagyvállalatok.

Tanács a Tisza választási győzelme után azt írta, parlamenti képviselőként azon fog dolgozni, hogy az ő vezetésével megalkotott programot végre is hajtsák. Ezzel a döntéssel még ennél is nagyobb ráhatása lesz arra, hogy meg tudjon valósulni mindaz, amit leírtak.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!