Magyar Péter a felvidéki magyar párt elnökétől is azt kérte, az anyaországi támogatásokból ne közvetítsenek Fidesz-propagandát

Magyar Péter kedd reggel az irodájában fogadta Gubík Lászlót, a felvidéki magyarokat képviselő Magyar Szövetség elnökét – számolt be egy bejegyzésében a megválasztott miniszterelnök. Magyar azt írta, tájékoztatta Gubíkot a Robert Fico szlovák miniszterelnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről, és hangsúlyozta, hogy a Tisza-kormány elkötelezett a felvidéki magyarok támogatása mellett.

Ugyanakkor világossá tette, hogy alapvető változásokat várnak el az anyaországi források felhasználásának átláthatósága és hatékonysága terén.

„Nem fogjuk elfogadni, hogy az anyaországi támogatásból működő szlovákiai magyar sajtótermékek Fidesz-propagandát közvetítsenek”

– fogalmazott Magyar Péter, aki azt ígérte, a Tisza-kormány tíz évre visszamenőleg fogja megvizsgálni az anyaországi támogatások felhasználását.

A leendő miniszterelnök azt is elmondta, elfogadhatatlannak tartják „a Beneš-dekrétumok[at] kritizálókat börtönnel fenyegető és az uniós alapértékekkel szembe menő szlovák jogszabályt, valamint a magyar származású szlovák állampolgárok földjének kártalanítás nélküli elvételét is”. Hozzátette, a kormánya alatt a szerzett jogok megmaradnak, és a felvidéki magyarok érdekeinek védelme lesz a magyar–szlovák kapcsolatok további erősítésének fókuszában.

A Tisza Párt elnöke néhány nappal a választások után tárgyalt telefonon Robert Ficóval, később erről azt mondta: a szlovák miniszterelnöknek hangsúlyozta, akkor tudnak szakpolitikai kérdésekről egyeztetni, ha garanciát kapnak arra, hogy a felvidéki magyarokat börtönnel fenyegető jogszabályt Szlovákia hatályon kívül helyezi. Valamint ha rögzítik, hogy a jövőben nem kerül sor a felvidéki magyarok földjeinek elkobzására a kollektív bűnösségre alapuló Beneš-dekrétumokra hivatkozva.

Magyar Péter egy hete találkozott Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével, akivel arról állapodtak meg, hogy közösen dolgoznak majd az erdélyi magyarság megmaradásáért és fejlődésért, és Magyar garanciát kapott arra, hogy az RMDSZ a jövőben tartózkodni fog a magyar pártpolitikai küzdelembe való beavatkozástól. Néhány nappal később találkozott Pásztor Bálinttal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével is, ahol szintén kijelentette: nem fogják elfogadni, hogy az anyaországi támogatásból működő, a VMSZ által kontrollált vajdasági magyar média egy az egyben Fidesz-propagandát közvetítsen.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!