Magyarország Európát választotta – sorban gratulálnak Magyar Péternek az európai vezetők és államfők
Magyarország Európát választotta – írta X-bejegyzésében Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke vasárnap este a magyarországi parlamenti választások eredményeire reagálva. Von der Leyen hozzátette: Európa mindig Magyarországot választotta. A bizottsági elnök szerint egy ország visszatér az európai útjára.
Emmanuel Macron francia államfő az X-en azt írta, már beszélt Magyar Péterrel, hogy gratuláljon a győzélméhez. „Franciaország üdvözli a demokratikus részvétel győzelmét, a magyar nép ragaszkodását az Európai Unió értékeihez, valamint Magyarország európai elkötelezettségét” – tette hozzá Macron, aki egy közös fotót is posztolt Magyar Péterrel.
Giorgia Meloni az olasz kormány nevében kívánt jó munkát Magyar Péternek, a bejegyzésben Meloni köszönetet mondott „barátjának”, Orbán Viktornak az évek óta tartó szoros együttműködésért. A jobboldali kormányfő hangoztatta, hogy Olaszországot és Magyarországot mély barátság köti egymáshoz. „Biztos vagyok, hogy továbbra is együttműködünk építő szellemben, népeink érdekében, és közös kihívásokkal európai és nemzetközi szinten” – írta.
Nicusor Dan román államfő mérföldkőnek nevezte a Tisza győzelemét, a „magyar nép tiszta és erőteljes hangon szólalt meg”- írta közösségi oldalán. A román elnök hozzátette: „Románia és Magyarország szomszédok, partnerek, valamint az EU és a NATO tagjai. Várom, hogy új fejezetet építhessek a román-magyar kapcsolatokban, a kölcsönös tisztelet, a nyílt párbeszéd és az európai és euroatlanti értékek iránti közös elkötelezettségünk alapján.”
Ma Európa és az európai értékek győztek – írta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök az X közösségi oldalon vasárnap este. Magyar Pétert, a Tisza párt elnökét megjelölve bejegyzésében hozzátette: „alig várom, hogy együtt dolgozhassunk, egy jobb jövőért minden európai számára”.
Friedrich Merz német kancellár is gratulált a Tisza elnökének, „Nézek elébe az együttműködésnek egy erős, biztonságos és mindenekelőtt egységes Európa érdekében” – írta az X-en.
„A magyarok történelmi döntést hoztak egy szabad és erős Magyarországért egy egyesült Európában, elutasítva az olyan erőket, amelyek nem vették figyelembe az érdekeiket. Gratuláció Magyar Péternek választási győzelméhez! Örömmel várom, hogy együtt dolgozhassunk azon, ami összeköti Észtországot, Magyarországot és Európát” – írta Kristen Michal észt miniszterelnök a Tisza győzelmére reagálva.
A norvég miniszterelnök, Jonas Gahr Störe az eredményt nagy jelentőségűnek nevezte, gratulált Magyar Péternek és a Tiszának győzelmükhöz. „Ez az eredmény nagy jelentőséggel bír egész Európa számára” – írta a norvég kormányfő az X-en.
A magas részvételt a magyarországi választásokon önmagában a demokrácia győzelmének nevezte Petr Pavel. A cseh államfő újságíróknak nyilatkozott a prágai repülőtéren, mielőtt elutazott Argentínába és Chilébe, kifejezte azt a reményét is, hogy a választások után javulni fognak Magyarország kapcsolatai Csehországgal és szövetségeseivel is.
Alexandr Vondra volt cseh külügyminiszter, jelenleg európai parlamenti képviselő úgy vélte, hogy a Tisza Párt győzelme reményt ad a visegrádi együttműködés újraélesztéséhez. Szerinte ennek feltétele, hogy javuljon a magyar-lengyel viszony, amely Orbán Viktor kormánya és az orosz kormány közti kapcsolat miatt „nagyon megromlott”. (MTI)