Az ukrán pénzszállítók ügyvédje szerint ha Lázár János igazat mond, terrorcselekményt hajtott végre a kormány
„Mind a két ügyből az látszik, hogy a benne szereplő kisemberek érdekeire, jogaira akár testi épségére egyáltalán nem voltak tekintettel” – mondta Laczó Adrienn ügyvéd az ukrán pénzszállítók és Szabó Bence ügyéről a 444-nek adott interjújában. „Nem szeretnék olyan országban élni, ahol ez természetes. Mind a két eljárás mögött végtelenül erkölcstelen hozzáállás van, ami azt mutatja, hogy a kormánypártnak semmilyen eszköz nem túl drága, ami a hatalomban maradását szolgálhatja.”
Laczó szerint az ukrán pénzszállítók elleni eljárás olyan sok ponton sért mindenféle jogszabályt és több alapjogot is, hogy döbbenten áll az előtt, hogy ezt bevállalták. „A mai napig nem láttunk lefoglalási határozatot, akár a NAV-tól, akár más hatóságtól, amivel ezt a pénzt, illetve a teljes szállítmányt visszatartották volna. Azért nem láttunk ilyet, mert nem is létezik” – mondta.
A TEK és a NAV kommandósai március 5-én az M0-s egyik benzinkútjánál fogtak el hét ukrán állampolgárt, és lefoglalták a furgonjaikban lévő több mint 27 milliárd forintnak megfelelő aranyat és valutát. Az ügyészség szerint egy feljelentés nyomán cselekedtek így. Az ukránok ügyvédje és a pénz fogadója, az ukrán Oscsadbank jogásza, illetve a pénzt küldő osztrák Raiffeisen szerint semmi szokatlan nem volt a szállítmányban, amit Ausztriából Ukrajnába akartak eljuttatni a pénzszállítók. A magyar kormány és propagandája néhány nappal később azt kezdte el kommunikálni, gond volt a szállítmánnyal, pénzmosás történhetett, illetve hogy a Tisza Párt finanszírozásához is köze lehet a pénznek – de ezekre a vádakra és sejtetésekre ez idáig semmilyen bizonyítékot nem mutattak be. Március 10-én rendelet is született arról, hogy „a helyszínen nem volt tisztázható az ukrán pénzszállító autókban lefoglalt vagyon jogcíme”.
Laczó Adrienn korábban a Telexnek azt mondta: fordított símaszkban, bilincsben vitték el az ukrán pénzszállítókat a magyar hatóságok.
Laczó szerint mivel a kormányrendelet csak hétfőn jelent meg, négy napig úgy állt a pénzszállítmány a NAV udvarán, hogy annak semmilyen jogalapja nem volt. Minden lehetséges módon támadják a folyamatot. Laczó szerint ha igaz az, amit Lázár János mondott, vagyis az, hogy az olajvezeték megnyitására várnak, és addig itt marad a pénz, az terrorcselekménynek minősül. „Ha valaki jelentős anyagi javakat kerít hatalmába, és másik államhoz vagy állami szervezethez intézett követeléstől teszi függővé annak a szabadon engedését, az a terrorcselekmény egyik elkövetési magatartása, úgyhogy emiatt is feljelentést tettünk” – mondta.
Felmerült az a kérdés is, hogy az ukránok miért Magyarországon keresztül szállították a pénzt, Lackó szerint azt mondták, azért, mert úgy gondolták: ami a politikában zajlik a felszínen, az nem érinti ezt az eddigi bevett módszert.
Szabó Bencével kapcsolatban azt mondta: a rendőrségi eljárás egyelőre szabályok szerint zajlik, arra viszont nem gondoltak, hogy azonnal elindítják, és gyakorlatilag még aznap meggyanúsítják. „Ez minden szakmai szabályt felrúgóan gyorsnak tűnik.” A bíróság egyelőre nem emelt vádat.
Az üggyel kapcsolatban azt is mondta, hogy szerinte nem normális, hogy gyerekpornográfiával gyanúsítanak valakiket, akikről pontosan tudták, hogy nem követtek el semmit. „Ha ez a miniszterelnök szerint teljesen normális, akkor azért szerintem nézzen magába” – mondta.
A teljes 444-interjút ide kattintva tudja elolvasni.