Erre ne autózzon Budapesten, ha nem akar dugóban állni az amerikai alelnök fuvarozása miatt

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten, írja az MTI. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerint a delegáció áthaladásának idején szakaszos, ideiglenes lezárások várhatók. A forgalmat csak addig korlátozzák, ameddig feltétlenül szükséges.

Az érintett szakaszok a következők:

  • A közlemény szerint szakaszosan lezárják április 7-én 9 órától 12 óráig az I., V., VI., XIV. és XV. kerületben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 – M4 – M0 – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Szarvas tér – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca útvonalat.
  • Később, 13 órától 16 óráig az I., XI. és XII. kerületet érintően a Színház utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Szarvas tér – Krisztina körút – Hegyalja út – BAH csomópont – Jagelló út – Apor Vilmos tér – Stromfeld Aurél út – Orbánhegyi út – Szent Orbán tér – Istenhegyi út – Költő utca – Béla király út – Zugligeti út útvonalat.
  • Szintén aznap 16 órától 20 óráig az I., V., VI., VIII., XI., XII. és XIV. kerületben a Zugligeti út – Béla király út – Költő utca – Istenhegyi út – Szent Orbán tér – Orbánhegyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Krisztina körút – Szarvas tér – Lánchíd utca – Lánchíd – Széchenyi tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Dózsa György út – Kerepesi út útvonalat. Április 8-án 8 órától 11 óráig szakaszosan lezárják az I., V., XI. és XII. kerületben a Zugligeti út – Béla király út – Költő utca – Istenhegyi út – Szent Orbán tér – Orbánhegyi út – Stromfeld Aurél út – Apor Vilmos tér – Jagelló út – BAH csomópont – Hegyalja út – Krisztina körút – Szarvas tér – Apród utca – Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Lánchíd – Széchenyi István tér – Eötvös tér – Id. Antall József rakpart – Markó utcai felhajtó – Markó utca – Balassi Bálint utca – Kossuth tér útvonalat.
  • Aznap 14 órától 17 óráig az V., VI., XIV. és XV. kerületben a Kossuth tér – Garibaldi utcai lehajtó – Id. Antall József rakpart – Eötvös tér – Széchenyi István tér – József Attila utca – Andrássy út – Hősök tere – Kós Károly sétány – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – M3 kivezető – M3 – M0 – M4 – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2 útvonalat.

Szintén április 8-án lezárják 10 órától 12 óráig a XI. kerületben a Villányi utat a BAH csomópont és a Móricz Zsigmond körtér között, a Tas vezér utcát, az Edömér utcát, a Diószegi utat a Tas vezér utca és a Zsombolyai utca között. A tájékoztatás szerint a lezárás idején az útvonalat keresztező útszakaszokat szintén lezárják.

Az érintett területeken április 7-én és 8-án a kijelölt taxiállomások nem működnek. Arról, hogy hol tilos megállni április 6-án 6 órától április 8-án 24 óráig az I., V., VI., VII., XI., XII., XIV. és XV. kerületben, a rendőrség oldalán tájékozódhatnak az autósok.

A lezárások és parkolási tilalmak egy térképen:

Azok, akik az érintett terület „megállni tilos” jelzéssel ellátott útszakaszán parkoltak, és gépjárművüket elszállították, a 06-80-180-780-as zöldszámon érdeklődhetnek – olvasható a közleményben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása szerint a várható lezárások, korlátozások a BKK járatait is érintik, ezért hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni.

A zárások idején a korlátozásokkal érintett útvonalakon közlekedő közösségi közlekedési járművek terelve járnak. A BKK arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy indulás előtt tájékozódjanak az aktuális közlekedési információkról a BKK Info oldalon. Az Andrássy út többszöri lezárásakor az M1-es metrót is leállítják.

A BKK elsősorban az M2-es, az M3-as és az M4-es metrók igénybevételét ajánlja. A budavári zárások idején, április 7-én, várhatóan 8 óra és 15 óra 30 között a 16-os és a 216-os autóbusz nem közlekedik; a 16A és a 116-os autóbuszok rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér, illetve a Fény utcai piac és a Szentháromság tér között közlekednek; a Budavári Sikló kedden nem üzemel.

A Zugligeti úti zárások idején, április 7-én, várhatóan 14 órától április 8-án szerdán 15 óráig a 291-es autóbusz rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és a Kuruclesi út megállóhely között közlekedik, a Zugligeti Libegőt nem érinti.

A Ferenciek tere zárásakor április 7-én, várhatóan 15 órától 20 óráig a 15-ös autóbusz rövidített útvonalon, a Gyöngyösi utca és a Kossuth Lajos tér között közlekedik. Április 7-én, várhatóan 5 és 11 óra között, valamint április 8-án, várhatóan 12 és 17 óra között 25-40 perces időszakokra lezárják a repülőtérre vezető utat, ezért a 100E és a 200E autóbuszok módosított útvonalon közlekednek, a Vecsés-nyugat, a Cargo City, a Nemzetközi Posta Kicserélő Központ, a Liszt Ferenc Airport 2. és a Repülőmúzeum megállót nem érintik.

A Budapest Airport a Facebook-oldalán szintén arra hívta fel az utasok figyelmét, hogy a delegációk mozgása miatt április 7-én, kedden, valamint április 8-án, szerdán a repülőtér környékén időszakos forgalomkorlátozások lépnek érvénybe.

A repülőtér-üzemeltető arra kéri az utasokat, hogy a reptér megközelítése során hosszabb menetidővel számoljanak, a lezárásokkal, valamint a buszok közlekedésével kapcsolatban pedig kövessék figyelemmel az útinformációkat és a BKK felületeit.

Még az április 12-i országgyűlési választás előtt Magyarországra látogathat J. D. Vance, hogy így fejezze ki támogatását Orbán Viktor iránt – írja meg saját forrásaira hivatkozva a Reuters még március 18-án. A források szerint Vance látogatásának pontos időpontja még nem volt akkor tisztázott, úgy tűnt, az iráni háború miatt a Washingtonban maradás mellett is dönthetnek a magas rangú tisztviselők. Eredetileg Donald Trump is Kínába látogatott volna március végén, de ezt az utat végül elhalasztották a közel-keleti helyzet miatt. Később Szijjártó Péter külügyminiszter beszélt arról, hogy április elején J. D. Vance Budapestre jöhet.

Március 26-án már konkrét dátumot közölt a Reuters, ami egybeesett a most bejelentett április 7-8-cal. A hírügynökség megjegyezte, hogy J. D. Vance látogatására alig néhány nappal az április 12-i parlamenti választások előtt kerülhet sor.

Februárban Marco Rubio amerikai külügyminiszter járt Magyarországon. A találkozó azonban a vártnál kevesebb konkrétumot hozott, annak látható része így inkább politikai gesztus volt, Orbán melletti kiállás amerikai részről a választásokra.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!