Dobrev Klárának üzent az MSZP-elnök: Ne legyetek ti az akadálya annak, hogy végre megszabaduljunk ettől a kormánytól

Nyílt levélben szólította meg Dobrev Klára DK-pártelnököt az MSZP vezetője, Komjáthi Imre. „Ez a levél nem egy újabb megkeresés, vagy egyeztetési kísérlet. Ez egy kemény felszólítás a józan ész nevében” – írta a pártelnök, aki azt üzente a választáson induló Dobrevéknek, hogy szerinte „a Demokratikus Koalíció ma már nem a kormányváltásért, hanem a saját politikai túléléséért küzd, és ezzel az ország jövőjét kockáztatja.”

Komjáthi azt írta, az MSZP korábban kész lett volna együttműködni a DK-val, és felajánlották, hogy támogatják a DK egyéni győzteseit, Dobrev Klára pártja viszont szerinte akkor ezt „gőgösen és határozottan” elutasította.

„Akkor még azt hittétek, egyedül is leigázzátok az ellenzéki térfelet. Ma viszont már más szelek fújnak: a támogatottságotok olvad, és ki kell mondani az igazságot: a DK ma már nem képes egyéni körzetet nyerni”

– írta Komjáthi hozzátéve, hogy míg az MSZP szerinte meghozta a felelős döntéseket, a DK képtelen belátni, hogy hátra kell lépnie az ország érdekében. Az MSZP februárban jelentette be, hogy egyáltalán nem indulnak el az áprilisi választáson.

Az MSZP elnöke szerint az ő pártja képviseli a baloldalt, és szerinte a DK csak baloldalinak akarja mutatni magát. „Baloldalinak lenni nem kampányfogás” – írta Komjáthi. Szerinte Magyarország már nem bírna ki még négy évet a jelenlegi rendszerrel, és a választók „nem fognak megbocsátani azoknak, akik hiúságból vagy önérdekből elszabotálták a változást”.

Komjáthi bízik abban, hogy a DK tagjai és támogatói „tisztességes, az Orbán-rendszer leváltásáért elkötelezett, jó szándékú demokraták.” Szerinte épp őket hagyja cserben a párt, ha nem változtat a stratégiáján. „Ne tegyétek ezt velük, ne tegyétek ezt Magyarországgal! A felelősség a tiétek. Ne legyetek ti az akadálya annak, hogy végre megszabaduljunk ettől a kormánytól!” – írta az MSZP elnöke.

A szocialista párt elnöksége február 20-án jelentette be, hogy nem indul a 2026-os országgyűlési választáson. Az MSZP Elnöksége arról is döntött, hogy a választási kampányban annak érdekében mozgósítanának, hogy a 2026-os választás után ne alakíthasson kormányt egy esetleges Fidesz–Mi Hazánk koalíció.

Jelenleg úgy tűnik, hogy minden eddiginél kevesebb párt logója lehet ott a szavazólapon április 12-én, ugyanis sorra jelentik be a kisebb pártok, hogy a kormányváltás érdekében nem indulnak el az idei országgyűlési választáson.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!