Lázár nem tartja reális hírnek, hogy fideszesek vittek volna ukrán zászlót a Nemzeti Menetre

Kedden Pakson majd Szekszárdon tartott Lázárinfó Expressz címmel kampánygyűlést Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki a helyi kormánypárti jelölt támogatása mellett elismételte a Fidesz aktuális kampányüzeneteit is. Többek közt Magyarország Oroszországhoz fűződő viszonyáról is beszélt, beleértve az onnan származó energiahordozók nélkülözhetetlenségét.

Az ukránozásba belelendülő miniszter később kifejtette, hogy ha nem lenne védett üzemanyagár Magyarországon, akkor „holnap reggel 700 forintba kerülne egy liter gázolaj, majd 800, végül ezer forintba”. A miniszter nézői kérdésekre is válaszolt, amelyek közül a Tisza Párt március 15-i Nemzeti Menetén történt ukrán zászlós incidensre vonatkozó volt a legérdekesebb.

Az esemény kezdete előtt „Üdvözlöm a háborús meneten” – feliratú molinót feszítettek ki ismeretlenek egy Bajcsy-Zsilinszky úti lakásból. A Telex olvasója szerint ugyanaz a két fiatal vett részt a molinós akcióban, akik később tagjai voltak annak a 8-9 fős társaságnak, ami ukrán zászló feszített ki a tiszás tömegben. A társaság tagjai végül füttyszóra összehajtogatták a kék-sárga zászlót és távoztak. Szemtanúk arra utaltak, hogy a jelenet olyan volt, mintha az akció résztvevői csak azért feszítették volna ki a zászlót, hogy lefotózzák őket.

A 444 információi szerint a provokatív akciót a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség (DDÜ) munkatársai koordinálták egy Bajcsy-Zsilinszky úti bérház legfelső szintjéről. A 444 több fotót is bemutatott, amelyeken beazonosították a Fidesz kampányában kulcsszerepet játszó Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség (DDÜ) több fontos munkatársát. Az egyik képen az látható, hogy a hatfős társaság a kibérelhető penthouse teraszáról nézte és fotózta a Tisza Párt menetét. Innen készült az a kép is a tömegben kifeszített ukrán zászlóról, ami aztán gyorsan elterjedt a kormánysajtóban és a fideszes politikusok Facebook-oldalain.

A szekszárdi Lázárinfó közönségének egyik tagja arra volt kíváncsi, hogy megrendezett akció történt-e a Tisza rendezvényén. A kérdező arra is kitért, hogy az akció egyik résztvevője később a budapesti Fidelitas elnökével fotózkodott. Lázár Facebook-oldalán olyan poszt jelent meg a történtek után, amelyen egy Békemeneten kifeszített magyar zászló, illetve a Nemzeti Menetre ismeretlenek által bevitt és ott pár percre kifeszített ukrán zászló volt látható. A kérdező azt szerette volna kérni Lázártól, hogy határolódjon el a választók megtévesztésének ezen formájától.

Lázár azt mondta, hogy nem tud arról, hogy bármiféle szervezett akció történt volna a Nemzeti Meneten, illetve nem hiszi, hogy oda fideszesek befértek volna.

Ezután hozzátette, hogy nem tartja reális hírnek, hogy a fideszesek a vállukon vittek volna egy ukrán zászlót. Erre szerinte nincs is szükség, mert szerinte a Tisza soha nem cáfolta meg, hogy Ukrajna pártján állnak. Lázár szerint a Tisza Párt mindig Ukrajna mellett szavaz az Európai Parlamentben, illetve ukrán pólóban vonul fel.

Percekkel később még mindig a Nemzeti Meneten felbukkant ukrán zászló, illetve a Bajcsy-Zsilinszky úti lakásból kilógatott, Ukrajnát és a Tisza Pártot becsmérlő molinókkal kapcsolatos kérdésre válaszolt Lázár János. A miniszter végül oda lyukadt ki ebből, hogy attól tart, hogy Németország háborúra készül, amikor azt hallja, hogy a németek vissza akarják állítani a sorkatonai szolgálatot.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!