„Liliom utca / Liljakatu”
– áll egy házfalra aggatott táblán a Mohácsi és a Liliom utcák kereszteződésében. Az átlagos látogatónak talán fel se tűnik ez a Kádár-kockán, ha mégis észreveszi, arra gondolhat, valami helyi poén lehet egy Katu nevű lányról, aki a házban lakhat. Írhatnánk, hogy itt valami mélyebb titok lappang, de a helyzet több, mint nyilvános: Geresdlakot évtizedek alatt belakták a finnek, a katu pedig utcát jelent. Ha nyitott szemmel járunk az utcákon, a csengőkön, postaládákon finn neveket fedezhetünk fel, akár még itt-ott egy finn zászlócska is gyanússá teszi: nordikus irányt vett ez a baranyai község.
A magyar vidéken kevés ennyire multikulti falut találni, ahol a 2022-es népszámlálás szerint 4 százalék mondta magát egyéb, nem hazai nemzetiségűnek. Riportunk során egy rakat európai nemzet nevét hallottuk, amiknek fiai és lányai a 700 lakosú Geresdlakra költöztek: Észtországtól Finnországon, Ausztrián és Németországon át Hollandiáig. Az egykori sváb falu a Geresdi-dombság névadója, kőhajításnyira fekszik a Mecsektől. Szó se róla, meglehetősen szép, erdős, hegyes, völgyes környezetben fekszik, de megszólalóink még így se tudták elmondani, mi vonzotta épp ide finnek sokaságát.
„Minä olen Tibor Habjánecz”
Habjánecz Tibor 2006 óta vezeti Geresdlakot polgármesterként, közéleti szereplőként nézhette végig az elfinnesülést. Ez idő alatt az ausztriai, németországi, erdélyi és hazai testvértelepülések mellett három finnországi helységgel is gazdagodott a település kapcsolati hálója. Emellett Finnország sok fontos személyisége ellátogatott már Geresdlakra: a sok nagykövet mellett miniszterek, a parlament elnöke és persze Joulupukki, a lappföldi Mikulás is kétszer. Sokszor nem üres kézzel jönnek a politikusok, kapott már a község óvodai sószobát és kőrisfákat is tőlük.
Már 34 finnek van háza a faluban, van, aki letelepedett, de többen 6-8 hónapot töltenek itt. Habjánecz szerint nyaranta van itt a legtöbb finn, akár százan is érkeznek a nyaralóikba, ilyenkor „beszőkül a falu” a sok tejfelhajú finn gyerektől. „Vannak – úgy hívom őket – udvarosok, családok, akik segítenek [a finneknek] a háztartás vitelében, meg az udvar, a pince, a szőlő művelésében. Ezeket a családokat a finnek fogják, felültetik a repülőre, és kiviszik őket” – mondta a polgármester. Szerinte intézményesen és egyénileg is rendszeresen ki-kilátogatnak a geresdlakiak a finn testvérfalvakba.
Hivatalos finn nyelviskola is volt Geresdlakon alapfokú szintig, egykor 10-11 ember tanult itt, önkormányzati dolgozók, a háziorvos, sőt maga a polgármester is. A saját finntudásáról azt mondta: „Ha idejön egy finn nagykövet, vagy miniszter, vagy új finnek, be tudok mutatkozni természetesen: Minä olen Tibor Habjanecz.” Ezen felül is gyakorolnak gesztusokat, megünneplik a Kalevala napját február 28-án, a finn függetlenség napját december 6-án.
A finneknél otthon nagy az elidegenedés, ezért sok helyen közösségi helyeket csináltak az uniós pályázatokból. Az első finn, Mauri azt mondta a polgármester szerint, hogy itt más a helyzet: „ha Geresdlakon végigsétálsz az utcán, köszönnek az emberek”, ami a régi Finnország emlékét ébresztette fel a férfiben, aki majdnem húsz éve települt ide.
Habjánecz Tibor már a választási programjában, 2006-ban leírta, hogy a finn közösség lehet Geresdlak kitörési pontja. Felújítják az omladozó házakat, munkát adnak a helyieknek. Geresdlakon egyébként van szép számmal munkaadó: egy mezőgazdasági cég, egy húsüzem, kisebb vállalkozások, vendégházak, és persze az önkormányzati intézmények: óvoda, iskola, közkonyha. Az iskolában francia és palesztin gyerek is tanul, az egyik finn gyerek pedig már Villányba jár borászati középiskolába.
A polgármester szerint a térség egyik fő problémája, hogy „a pécsváradi járásban alacsony a GDP, nincsenek nagy cégek, nincs ipar”. Hozzátette, „terveznek most egy nagy durranást” Pécs térségében, ami sokat segítene a kistérségen. Szerinte a régi 6-os főutat is lehetne fejleszteni, bár „nagy szám, hogy itt van az autópálya, ami teljesen lemegy Eszékig”. A vitatott hasznú mohácsi Duna-hidat is nagyon szeretnék, Pécs és Szeged között sokat rövidítene, és „a jövőnek épül”.
Igen a fényre, nem a közlekedésre
Pekka Staven és Sisko Saaristo régi motorosok, az elsők közt lettek geresdlakiak. Velük magyarul tudtunk beszélgetni, Staven még akadozva, Saaristo viszont egész flottul ropogtatta a fogai közt a nyelvtörő magyar szavakat. Az idősebb házaspár az orosz határhoz közeli Joensuuból származott el, és mintegy 30 éve került ide. Ők már ismerősi ajánlásra néztek körül Geresdlakon, találtak egy kis házat a szőlőhegyen, azt vették meg először.
Minket is elvitt oda a finn férfi. Tág térség tárul az ember szeme elé a kert sarkából, a tüchtig kis ház körül nagy füves telek terpeszkedik egy öreg diófával, a fa körül merengésre ácsolt pad. A ház mellett ott a szőlő, amiből évi háromszáz-négyszáz liter bort termelnek maguknak, de haza is visznek belőle, mivel „Finnországban a bor nagyon drága”. „Geresdlakon a finnek mentik meg a szőlőt” – lelkendezett nekünk emiatt korábban Habjánecz polgármester, aki szerint nehéz a szőlőmunka, ezért egyre-másra adják fel a gazdák. Sok finn ugyanakkor telepít szőlőt és készít bort.
Staven és Saaristo eredetileg úgy kezdték, mint a többi itteni finn: nyaralósként. Egyre többet voltak itt, ráadásul Joensuuban is elterjesztették Geresdlak hírét, elkezdtek az ottaniak érdeklődni a baranyai falu után. A pár elmondta a visszautasíthatatlan érvet: a mínusz 40 fokos, éjsötét finn tél elől
„úgy döntöttünk, valami melegebb helyre kell jönni”.
Saaristo általános iskolában tanított, 11 éve nyugdíjba ment, három éve szülész-nőgyógyász férje is, de már 2014-ben ideköltöztek megőrizve finn állampolgárságukat. Hamar felvették a falusi életritmust. Kutyát tartanak, bort készítenek, egy felújított, tornácos parasztházban élnek a faluban, és az említett pince-présházukat is megtartották. Eközben ahogy sok ideköltözött finn, ők is részt vesznek a geresdlaki közösségi életben: Staven eljár pingpongozni, felesége korábban a kórusba járt, de azért alapvetően a két kert leköti az idejüket.
Az emberi kapcsolataikról azt mondták, van néhány magyar barátjuk, illetve „amikor itt vannak a finnek, próbálunk valamit együtt csinálni, találkozni, vendégségbe megyünk”. Ők évi háromszor járnak haza találkozni a gyerekeikkel, unokáikkal. Ideköltözve egyébként meglepetten tapasztalták, mennyivel szociálisabbak a magyarok, beszélgetéskor közelebb merészkednek, megfogják az ember vállát. Ez Finnországban nehezen elképzelhető proximitás.
„El kell mondani, hogy sokat változott az egész dolog” – mondta Staven, aki szerint „kevesebb, mint tíz finn ember él itt télen, a többiek tavasszal jönnek”. Egyes, akár húsz éve itt élő, idősebb finnek már hazaköltöznek, de a helyükre fiatalabbak érkeznek északról.
„Ketten úgy döntöttünk, hogy magyarul akarunk tanulni. Az könnyű volt, minden nap olvastunk valamilyen új szavakat, próbáltunk együtt magyarul beszélni” – mondta Saaristo tört, de jól dekódolható magyarsággal a nyelvtanulásról. Kitalálták, hogy egy héten legalább egy napot csak magyarul beszélnek egymással.
A sváb faluban a német az érvényesülés másodlagos nyelve, de az nem az erősségük. „Ich habe 8 Jahre Deutsch gelernt” – tromfolt rá erre Pekka Staven, utalva rá, hány évig tanult németül. Sisko Saaristo szerint a fordítóappokkal túl könnyű lenne az élet, „ehhez nem kell harcolni” a magyar nyelvvel. Az ügyintézőkkel azért küzdelmes, ezért is volt elengedhetetlen nekik a magyar nyelv elsajátítása.
Megkérdeztük a finneket, mivel elégedettek, mivel nem a nagy rendszerek közül. „Csúnya, borzasztó rossz” a közlekedés és az utak Staven szerint, ráadásul szerinte az autósok is veszélyesen vezetnek. Apropó közlekedés, párszor már lenyomták autóval a Joensuu–Geresdlak-távot, ez a Finn-öblön való kompátkeléssel háromnapos utazás. Magyarország szerintük jó helyen van itt Európa közepén, gyorsan elérhető a kontinens bármely szeglete. Lakóautóval terveznek majd Görögországba utazni, ez Finnországból jóval macerásabb lenne.
A szauna nem hiányzik, hisz itt is van nekik. „Én hiányolom a finn erdőt. Mindig, amikor elmegyek Finnországba, ki akarok menni az erdőbe” – mondta Saaristo a tűlevelű rengetegről. Északon szép a havas tél, itt ha van hó, az tud csodálatos lenni, hogy nincs egész nap sötét. Ha tavaszra is marad hó, olyan világos tud lenni, hogy Saaristo migrént kap a fényözöntől. „Finnországban nincs napsütés két hónapig” – tette hozzá Pekka Staven, olyan ez szerinte, mintha kómában lenne az ember. A tavakat hiányolják még, illetve hogy Finnországban bárhol szabadon lehet horgászni, engedély nélkül.
Stavenék gondolkodtak régen azon is, hogy Budapesten vegyenek lakást, „akkor az olcsóbb volt, most nagyon drága”. Már el se tudnák elképzelni ezt, „nem akarunk a nagyvárosban élni”. Saaristo hozzátette: „Mindig, amikor ott ülünk az erkélyen, és nézzük a szép kilátást, mindig azt gondolom, hogy boldog vagyok itt.”
„Szeretjük a napos és sötét idők váltakozását”
Tania Aalto és férje egy utcában laknak Pekka Stavennel és Sisko Saaristóval, szintén egy hosszú – részben beépített – tornácos házban. A kerítésüknél kutyák heveskednek, a postaláda mellett virágtartónak átalakított húsdaráló jelzi, kreatív, falura vágyó emberek laknak itt.
Aalto azt mesélte angolul, hogy a déli, Turkuhoz közeli Naantaliból költöztek ide a párjával. Először Spanyolországba mentek lakni, mivel „valami meleg helyre akartunk költözni”, azonban az Ibériai-félsziget túl távol volt Finnországtól. „Sok kutyánk van, és velük utazunk” – érvelt amellett, hogy az ebeknek se jó a túl hosszú autózás. Öt éve döntöttek úgy, hogy idejönnek, láttak is egy házat, ami üres volt és rossz állapotú.
Érezték, hogy „ennek a háznak jó lelke van”. „Először arra gondoltunk, hogy csak üdülni jövünk majd ide, de megszerettünk itt lenni” – fogalmazott Aalto.
„A férjem nyugdíjas, én dolgozom” – mondta, majd a kérdésünkre, hogy mégis mit, magyarul hozzátette: „kárpitos”. Finnországban volt egy vállalkozása, motorok, hajók, autók alkatrészeivel foglalkozott. Itt megismerkedett egy magyar, mecseknádasdi kárpitossal, elkezdett neki dolgozni. „Itt nem kell sokat beszélni, ő ismeri a munkámat” – mondott egy elég finnes mondatot.
Megpróbált magyarul tanulni, „értem kicsit magyarul”, de az angolja megkopott. Pár itteni finnel tartják a kapcsolatot, illetve más falvakban vannak magyar barátaik. A geresdlaki öregekkel nem túl közeli a viszonyuk, bár kedvesnek tartják őket, a fiatalabbakkal élénkebb a kapcsolat. „Szeretem a régi módit, hogy az emberek köszönnek, ajtót nyitnak”, a finnek morózusabbak szerinte.
A finnek Magyarországon az év ezen szakaszát imádják igazán (decemberben készült a riportunk). Turku környéke nem olyan havas, de sokat van sötét, nyáron meg nem megy le a nap. „Egy hétig ez egzotikus”, de ott élni és aludni tudni nem egyszerű a nagy fényárban. „Szeretjük a napos és a sötét idők váltakozását itt” – tette hozzá.
Tania Aaltónak a gyerekei hiányoznak leginkább, bár napi szinten beszél velük telefonon. A párnak két felnőtt gyermeke van, akik Finnországban élnek. A fiát érdekli Geresdlak, és Finnországban magyarul tanul. A lánya is gondolkozott azon, hogy ide költözzön, de a tanulmányai és a barátja miatt most nem akarja meglépni ezt.
A bürokrácia nehézkes, „sok pecsét kell” – felelte arra Aalto, szerinte mi működik rosszul Magyarországon. Bonyolult volt nekik annak idején finn telefonszámmal internetet, telefon-előfizetést szerezni, de a magyar „lakszímkarta”, azaz lakcímkártya kiváltásával is meggyűlt a bajuk. Fontos nekik az állatjólét, Magyarországon viszont azt látják, még ha van is fejlődés, sokan még mindig nem bánnak jól az állatokkal.
Multikulti község
A multikulti falu alakulása nem áll le, most épp egy észt család vett ingatlant, de németek is költözgetnek be. „Épp most írtak rám az észtek, hogy tudnak angolul is, és szeretnének részt venni a falu életében” – mondta Habjánecz polgármester. Szerinte ők is „beleszerelmesedtek ebbe a vidékbe, Magyarországba”. A faluvezető szerint négy holland család is vett 2025-ben házat, annyira itt akarnak élni, hogy az egyik holland férfi bejelentkezett közmunkásnak. El kellett neki magyarázni, hogy ez mást jelent, mint Hollandiában, nem önkéntes, faluszépítő időtöltés, hanem rászorultsági alapon működik. A lakosság 15 százaléka külföldi már Habjánecz szerint a faluban.
Sok német is házat vesz, de ez „nem az a geresdlaki németség, akit kitelepítettek, és visszajön, mert az már megtörtént X éve” – folytatta a faluvezető. Szerinte odahaza „tele van a bugyruk bizonyos térségekkel” közbiztonságilag, „a holland is ezt mondja”. Ott ráadásul kicsi a tér, „nem tudják elviselni a bevándorlást”. A polgármester szerint az ideköltöző németek sokkal bezárkózóbbak valamiért, mint a többi náció lakosai, nem vesznek részt a falu életében, ennek okát nem tudja.
A polgármester szerint az ingatlanárakat megdobta a külföldi bevándorlás. Szerinte 15–20 millió forintért már lehet egy 100 négyzetméteres házat venni, ami azért még mindig messze van Budapest, a Balaton vagy a felkapott megyeszékhelyek áraitól. „A finnek régi parasztházakat vesznek, ritkán vásárolnak Kádár-kockát” – tette hozzá Habjánecz, aki kérdésünkre azt is megosztotta velünk, hogy az önazonossági törvényt nem tervezik alkalmazni.
A külföldi lakosok is beszállnak az olyan eseményekbe, amik a falu hírét viszik. Ilyen a polgármester ötletéből született Gőzgombóc Fesztivál, amit minden szeptemberben, akár hétezer ember részvételével rendeznek meg, illetve a hatalmas mézeskalácsfalu, amit advent idején szoktak kiállítani a kultúrházban. Decemberi ottjártunkkor is találkoztunk egy négyfős társasággal, akik tőlünk kértek útbaigazítást a látványossághoz, ahol aztán egy térségbeli, a mézeskalácsfaluról forgató tévéstábbal is találkoztunk a süteményes terepasztalnál.
„Maradtam a Rammsteinnél”
A geresdlaki magyarok tapasztalatunk szerint ki vannak békülve a finn hatásokkal és lakosokkal. Gina a kisgyerekével sétált épp hazafelé, amikor elkaptuk a finn „Liljakatu” utcanévtáblánál. „Szerintem teljeskörűen beilleszkedtek a finnek. Én nem tanultam meg finnül, de a lakosság idősebb, középkorú generációja vett finnleckéket”, sokan össze is járnak finn családokkal – mondta. Hogy miért lett felkapott Geresdlak a külföldiek közt, arra azt felelte, mert „csendes, szép a vidék is, könnyen el lehet érni Mohácsot és Pécset”.
Közösségi élet azért van valamennyi szerinte, ő is a Gőzgombóc Fesztivált vagy a mézeskalácsfalut említi meg. A posta épületét épp megkapta a falu, ott napközi lesz időseknek, „sokan vannak egyedül, kell nekik ez” Gina szerint. „Most megfogyatkoztunk, eredeti geresdlakiak kevesen vagyunk”, mondta, de a csok miatt azért sok magyar család is beköltözött a faluba. Erről még Pekka Staven is megemlékezett beszélgetésünkben, mondván „a kormányzat, Viktor adna pénzt” a családoknak.
A helyi kisbolt előtt futottunk össze Gergővel, aki négy éve költözött ide családjával Pécsváradról, jelenleg home office-ban dolgozik egy budapesti cégnek. Ott akartak maradni, de végül itt találtak megfelelő ingatlant. „Hallottuk, hogy sok itt a finn, német is van, ez vonzó volt számunkra” – mondta a fiatal férfi. Hozzátette, neki nincs kapcsolata a finnekkel, nem tanult finnül sem. Megkérdeztük, legalább a híres finn metált hallgatja-e, de erre ezt a választ kaptuk: „Maradtam a Rammsteinnél.”
