A Magyar Péter-filmre adták el a legtöbb mozijegyet a hétvégén
Március 12-i bemutatója óta már több mint 36 ezren nézték meg a Tavaszi szél – Az ébredés című, Magyar Péterről szóló dokumentumfilmet a mozikban, ezzel a hétvége legnézettebb filmje lett – derül ki a Filmforgalmazók Egyesületének adataiból. A film ezzel eddig közel 99 millió forintos bevételt generált.
A hírre Magyar Péter is reagált, ő azt írta, hogy a Tavaszi szél ezekkel a nézettségi adatokkal „a valaha volt legerősebben kezdő dokumentumfilm lett. Mindezt úgy, hogy fele annyi moziban játszák, mint a második helyezett filmet. Szomorú Megafon és Kocsis Máté hangok😂”
A hétvégi toplista második helyezettje egyébként az Itt érzem magam otthon lett, amiről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben – Holtai Gábor filmjére ezen a hétvégén 29 ezren ültek be. A lista sereghajtói között van egyébként a 228 millió forintos állami támogatással készült Ember maradj – Az Ákos-sztori. Eddig., amire ezen a hétvégén már csak 5 néző volt kíváncsi és a tavaly októberi bemutatója óta összesen 20283 ember vett rá jegyet a hazai mozikban. És ha már dokumentumfilmek: jóval gyengébben teljesített a mozikban a Hosszú Katinkáról szóló, 560 millió forint gyártási támogatással készült Katinka is, amit egyébként a Tavaszi szél készítői is referenciaként említettek a Telexnek adott interjúban.
Magyar Péter múlt héten arról posztolt, hogy kormányközeli propagandisták, köztük Bohár Dániel is teljes mozitermeket foglaltak le a dokumentumfilm vetítéseire, „majd persze csak az a 30-40 ember ült be a vetítésre, aki ténylegesen meg is akarta nézni a filmet.” Akkor megkerestük a Cinema Cityt, ahol azt tapasztalták, hogy rövid idő alatt sok jegyet vettek a filmre, de csak a terem egyharmada volt tele.



