„Nem tudom, hogy nekünk kell-e bizonygatni, hogy ez nem egy propagandafilm” – interjú a Magyar Péter-dokumentumfilm alkotóival

Topolánszky Tamás Yvan: Az első forgatási napunk Magyar Péter Partizán-interjújának egyéves évfordulóján volt. Rendesen belecsöppentünk a sűrűjébe, lényegében egy bokszmeccsen találtuk magunkat. Az eddigi munkáink alapján kissé romantikus elképzeléseink voltak a forgatásról, de már az első napon kiderült, hogy itt semmi nem úgy fog működni. Leginkább egy TGV-hez tudnám hasonlítani az élményt: rögtön fel kellett vennünk azt a tempót, amit a távolból mindenki érzékelhetett az elmúlt két évben.

T. T. Y.: Az én ötletem volt. De nem feltétlenül az, hogy egy politikusról csináljunk portréfilmet, inkább az érdekelt, hogy ezt az időszakot dokumentáljuk. Egy olyan korszakot, ami egy nagyon hosszú, másfél évtizedes állóvízszerű állapotból emelte ki a közvéleményt. Nekem például fájóan hiányzik, hogy Pesty Lászlóék felvételei mellett nincs egy olyan átfogó dokumentumfilm, ami a ’89-es időszakot bemutatja. Amikor a társadalomban valami megváltozik. És ha most még nem is tudjuk, mi lesz a jelenlegi helyzet végeredménye, azt éreztem, hogy a történéseit belülről érdemes dokumentálni. Már csak azért is, mert adott hozzá egy megosztó karakter, ami a legjobb dolog a film szempontjából.

Sümeghy Claudia: De úgy belülről, hogy valójában kívülről – mondjuk inkább azt, hogy közelről. Nem hiszem, hogy ennél közelebb tudtunk volna menni a mozgalomhoz vagy Magyar Péterhez úgy, hogy közben mi nem vagyunk tagjai a szervezetnek. A szervezeti tagoknak nyilván teljesen más döntéseik lettek volna a filmkészítésben, annyiban mégis belsősök voltunk, hogy ott voltunk velük minden fontos pillanatban.

A projekt kezdeteiről még annyit, hogy a zárt körű bemutatón is elmeséltem, hogy volt egy filmtervünk, amit a Nemzeti Filmintézet támogatásával fejlesztettünk. Egy karizmatikus, de nehéz természetű, külföldön élő magyar férfiről szól, aki értesül egy felháborító magyarországi esetről, amit a politikusok és a hatóságok el akarnak tussolni. Ez olyan felháborodást vált ki, hogy eldönti, hazajön, és megpróbálja felkutatni a valódi felelősöket, majd a social media erejét is használva a maga oldalára állítja a közvéleményt, miközben egy irodaház oldalára vetít egy számlálót, hogy lássák a felelősök, hány nap van hátra az igazság feltárásáig. Amikor Péter színre lépett, egymásra néztünk Tamással, hogy ismerős ez a történet. A filmterv címe az volt, hogy Duna.

T. T. Y.: Nem ismertük egymást. Vannak gyerekkori ismerőseim, akik valamilyen módon kapcsolódnak a kormányzathoz: pozícióban vannak vagy a holdudvarhoz tartoznak. Ők régről ismerték Pétert, mégsem gondoltam túl szerencsésnek, hogy őket keressem meg. Ezért lényegében az utcáról estünk be hozzá: megszereztük Radnai Márk [a Tisza egyik alelnöke] számát, akit szintén nem ismertünk. Az esélytelenek nyugalmával vázoltuk az ötletet, mert azt gondoltuk, több filmes stábbal vagyunk versenyben, aztán kiderült, hogy nincsenek ilyenek. Márk egy héttel később összehozott egy találkozót Péterrel, két órán keresztül beszélgettünk vele a filmről, elmondtuk, hogyan terveznénk a szerkezetét, milyen dokumentumfilmes és dramaturgiai eszközökkel élnénk. Azt mondta: persze, csináljuk. Azt hiszem, akkor még nem volt tisztában azzal, hogy ez mit követel majd tőle. Utólag jelezte is, hogy elsőre azért nem vázoltunk fel neki mindent.

T. T. Y.: Nem tudom, hogy nekünk kell-e ezt bizonygatni. Ha valaki megnézi a filmet, szerintem el tudja dönteni, hogy propagandának számít-e – összehasonlítva mondjuk a 160 milliárd forintból fenntartott magyar köztévével. A filmgyártó cégünk eléggé sikeres volt eddig is, a Nemzeti Filmintézettel is többször együttműködtünk. Ha egy partvonalra került cég lennénk, akkor jobban felmerülhetne ez a kérdés. Amellett, hogy a film nyilvánvalóan nem kapott sem állami, sem párttámogatást, a Magyarországon forgatott produkcióknak járó 30 százalékos adókedvezményt sem vettük igénybe.

S. C.: Saját forrásból, transzparens módon készítettük ezt a filmet, ebből a szempontból nyugodt a lelkiismeretünk. Biztosan lesznek olyanok is, aki azt mondják, hogy bezzeg két éve még az NFI támogatta a Véletlenül írtam egy könyvet című filmünket, és „árulók” vagyunk.

Pedig az történt, hogy mi megláttunk valamit ebben a mozgalomban, ami illeszkedik az értékrendünkhöz. Bár azt is megtanultam, hogy minden kulturális terméket, amiben valamilyen értékválasztás van, azt propagandának tartják. Mégis bízom abban, hogy egy olyan történetet látnak majd benne sokan, mint amilyen mondjuk a Hosszú Katinkáé volt, csak a miénk nem az uszodában játszódik. És az is tény, hogy nem a regnáló kormány érdekeit szolgálja.

T. T. Y.: Péternek is jeleztem, hogy ez nem egy kampányfilm lesz. Csak akkor fog működni, ha minden szituációban vállalja önmagát. Erre azt mondta, neki nem lesz takargatni valója. Szerintem ezt komolyan is gondolta, de hogy ez valójában mit követel tőle, azzal szerintem egyikőnk sem volt tisztában. Hogy ahhoz, hogy hiteles legyen, látunk kell őt nemcsak a hősi pillanatokban, de lent, a padlón is. Mert így néz ki egy főhős, nem úgy, mint a Petőfi-filmben, ahol egy cukormázas kirakatfiút láttunk. Azokkal a hősökkel lehet menni, akik a mélypontok után is fel tudnak állni. Ezt megértette, és egy ponton egyértelmű jelét adta annak, hogy partner ebben.

T. T. Y.: Nem éreztük azt, hogy másképp viselkedne akkor, amikor leálltunk a forgatással. Pont azért, mert lényegében folyamatosan a kamerák előtt él, már nem válnak szét ennyire benne a szerepek.

S. C.: Amikor azokat a részeket forgattuk, amikben az otthonában beszélgettünk vele, az elején még várni kellett, hogy a napi rohanásból megérkezzen. Egyszer például a szokásos, sajtótájékoztatókról ismert hangvételben magyarázott el nekünk valamit, aztán a végén leült a szőnyegre – onnantól lett hasznos az interjú. Megpróbáltuk mindig ezt az otthonos helyzetet megteremteni, ezért is ragaszkodtunk a leülős beszélgetéseknél a lakásához és a péntek estékhez.

T. T. Y.: Olyan nem fordult elő, hogy nem mehettünk be valahova, inkább olyan helyzetek voltak, amikor Péter külön vonult tőlünk, mert mondjuk készült egy beszédre. A forgatás végére viszont már ő maga hívott be minket ilyen szituációkba. Ez persze a gondolkodását is mutatja, mert tisztában volt vele, hogy ez számára is hasznos lehet – ezt se tagadjuk el. De szerintem amikor épp nagyon komoly támadások érnek, és engeded mutatni az arcod, ahhoz mindenképp bátorság kell, mivel kockázattal is jár.

S. C.: Mi azt tapasztaltuk, hogy bízik az emberekben, és bízott bennünk is.

T. T. Y.: Ezt nem tudom megmondani. Együtt kezdték el építeni a szervezetet, így szerintem önmagában a helyzet is kikényszeríti köztük a bizalmat. Az biztos, hogy Márk nagyon közel áll hozzá, és, ahogy a filmben is látszik, nagyon sok mindent éltek meg együtt.

T. T. Y.: Amiért Péter anyukája és testvére sem. Felmértük azt, hogy a történet egésze szempontjából mi fontos ebben a filmben, és a családi élet emiatt nem kapott hangsúlyos szerepet. Amit viszont a magánéletéről, a kapcsolatáról Varga Judittal elmond benne, az kulcsfontosságú a karaktere megértésében. Hozzáteszem, szerintem nem maga a karakter a fontos itt, hanem az a bátorság és kivételes munka, amit az elmúlt két évben ő elvégzett. A magánélet többi része ettől csak elvette volna a fókuszt.

S. C.: És bulvárnak is éreztük volna, ami nem a mi stílusunk.

T. T. Y.: Nem is lett volna erre időnk. A premiervetítés előtt két héttel megmutattuk neki a filmet, és volt pár jelenet, amiknél kicsit forgatta a szemét, és meg kellett győzni arról, miért fontos, hogy ez benne legyen. De nem volt final cut [végső vágás] joga.

S. C.: Az nem kérdés, hogy ártani nem akarunk ezzel a filmmel a mozgalomnak. Mikor Péter kérdezte, hogy azért szólhat-e majd, ha valamiről azt érzi, hogy ezen sok múlhat, azt válaszoltuk, hogy nem hisszük, hogy lesz ilyen, de persze. A neki mutatott korábbi vágatban még voltak részek – például amikor a fiával hosszabban telefonál –, amiket dramaturgiai szempontból már mi is feleslegesnek éreztünk, és ebben megerősített minket. Szülőként ennek utólag nagyon örülök.

T. T. Y.: A türelmetlenségét mi is megtapasztaltuk. Mellette van egy sötét, szarkasztikus humora, amit mi nagyon kedvelünk, de el tudom képzelni, hogy van, akinek ez nem tetszik. Már hónapok óta együtt forgattunk, mikor egy hajnal háromig tartó beszélgetésben viccesen megkérdezte, hogy „nem azért akartatok velem filmet csinálni, mert szimpatikus voltam?” Mire mondtam, hogy inkább azért, mert érdekes voltál –

a szimpátiához kellett, hogy jobban megismerjük.

A filmben Ruff Bálint fogalmaz meg olyasmit, hogy el kell dönteni, hogy haverkodni akarunk, vagy egy ország vezetőjét akarjuk megtalálni. Azt persze még nem tudjuk, annak milyen lesz ő, az viszont biztos, hogy Péter nagyon önazonos. És amikor politikusként lép fel a jelenlegi körülmények közt, akkor az ország helyzetét látva szerintem kötelessége is a potmétereket feltekerni magában.

S. C.: Én is bevallottam Péternek, hogy míg nem kezdtünk el forgatni, nekem is túl erős karakternek tűnt. De gyakorló anyukaként szeretném megjegyezni, hogy napi 4-5 óra alvással két évet ennyire keményen végignyomni nagyon komoly fizikai és mentális teljesítmény. Ehhez képest szerintem még higgadtan is viselkedik.

T. T. Y.: Mind a ketten példát vehetnének Donald Trumpról, aki délelőtt 11-ig nem kel fel, és az összes külügyi szakértője rimánkodik neki, hogy így nem fognak tudni telefonon tárgyalni Japánnal.

T. T. Y.: Igen, mi még a sztori felénél tartunk, és nem kapjuk meg arra a választ, amire egy ideje mindenki nagyon vár. Szerintem viszont nemcsak az a kérdés, hogy a Tisza és Magyar Péter kerül-e kormányra, hanem az, hogy az elmúlt 16 év rendszere után van-e bármi esély arra, hogy legyen érdemi változás. A történet nemcsak egyes személyekről, hanem az országunkról szól, és a mi filmkészítői felelősségünk az is, hogy ez a film nyolc év múlva is megállja a helyét.

S. C.: A megjelenés dátumának megválasztásában filmszakmai megfontolások is voltak. Áprilistól jelentősen csökken a moziba járók száma, a következő nagy csúcspont október elején lenne.

T. T. Y.: Szerintem nem írtunk le semmilyen kört. Legalábbis ha megnézzük a környező országokat, inkább egy helyben toporogtunk. De Orbán Viktoron kívül eddig nem volt olyan magyar politikus, akinek ilyen erős karaktere lett volna – most jött egy másik, ők fognak egymással megütközni. Az elemzők a filmben is megfogalmazzák, milyen igényük van a magyaroknak, amikor vezetőt keresnek. Kimaradt a filmből, amikor Lakner Zoltán azt mondta, milyen jó lenne egy versengő demokráciában élni. Én lennék a legboldogabb, ha húsz párt lenne a parlamentben. Ennek az eléréséhez még mindig sok időre, egy hosszú lelki folyamatra lesz szükség.

S. C.: Bár a folyamat arca és szimbóluma Péter, a magyar társadalomban mostanra végbement egy változás, és bármi is lesz az eredmény áprilisban, a magyarok már nem ugyanazok, mint négy éve. Talán valahogy sikerül teljesen kigyógyulni ebből az egyszerre individualista, mégis szolgalelkű, az autokrata vezetőre éhező néplélek állapotából. Szerintem az ébredés megtörtént. Erről szól ez a film.

S. C.: Egyelőre moziban képzeljük el, és majd jóval később elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy milyen alternatív csatornák jöhetnek számításba. A nézettségről pedig babonából sem beszélünk. Mellette szól, hogy az egyik legismertebb „márka”, a legkövetettebb híresség és véleményvezér Magyar Péter. Ugyanakkor kockázat lehet a nézőszámra vonatkozóan, hogy minden, ami vele kapcsolatos, azt korlátlan mennyiségben, ingyen magadhoz tudtad venni. A mi filmünk nagy vászonra készült, és bízunk benne, hogy a most következő nemzeti ünnepi hétvége jó alkalom arra, hogy az emberek együtt, közösen nézzék meg és beszélgessenek róla.

T. T. Y.: Elképesztően jó előfoglalási számaink vannak, ami biztató.

S. C.: Ahogy biztató számunkra az Itt érzem magam otthon című magyar film sikere is. Az egy thriller, ami Magyarországon nem túl népszerű műfaj, de mivel protesztfilmmé tudta kinőni magát, és a benne szereplőket is ezzel azonosítják, ráadásul nagyon jól összerakott film, kiemelkedő színészi játékokkal, nagyon jól teljesít.

S. C.: A sajtóanyagban azt írtuk, hogy egy politikai thrillerelemeket tartalmazó portré-dokumentumfilm, de ez túl hosszú lett volna, ezért most csak mozifilmnek vagy dokumentumfilmnek hívjuk. Protesztfilm nem attól lesz valami, hogy annak szánod, hanem mert a közönség annak értékeli. Mint a Magyarázat mindenre vagy a Fekete pont. De ezeknek a filmeknek az alkotói azt is hangoztatták, hogy állami támogatás nélkül készültek, ami engem azért zavar, mert az én értelmezésemben a filmszakmai adókedvezmény is állami támogatás. A teljes állami támogatás nélküli film olyan, amiben közvetett állami támogatás sincs: ilyen a Tavaszi szél, amibe a forgalmazott filmjeinkből megkeresett tartalékunkat forgattuk bele. Arról, hogy protesztfilmmé válik-e, nem mi döntünk, de a kommentek alapján azt látjuk, hogy megvan rá az esély. Egyelőre bármilyen kritika éri a teasert, a plakátot vagy általában a film létezését, jön rá hat támogató komment.

T. T. Y.: Az Origón pedig már meg is jelent egy véleménycikk egy olyan fiatalembertől, aki nem látta a filmet. Ez mondjuk kivételes képesség, nekünk viszont nem kell vele foglalkozni.