Tarr Zoltán: A Molnál az egész vezetői és tulajdonosi struktúrával foglalkozni kell, erre terveink is vannak

Magyar Péterék már vezető üzletembereket toboroznak arra az esetre, ha a következő hónapban megnyerik a választást – írja a Politico. A lapnak Tarr Zoltán Tisza-alelnök arról beszélt, hogy munkacsoportjuk már kidolgozott egy tervet arra, hogy mit lehet kezdeni az állami vállalatok vezetésével.

A Politico azt írja, hogy Magyar Péteréknek a választási győzelem önmagában nem nyújtana szabad kezet a kormányzáshoz, ugyanis meg kellene majd küzdeniük a bírósági rendszerre, a médiára és az állami vállalatokra gyakorolt orbáni befolyással.

Tarr Zoltán, a Tisza egyik alelnöke – egyben képviselőjelölt és EP-képviselő is – arról beszélt a lapnak, hogy az elsődleges céljuk olyan jó vezetők megtalálása, akik képesek végrehajtani ezt a változást. A politikai veteránok kinevezése helyett a vállalatok igazgatótanácsából toboroznának. Ennek előnye szerinte, hogy őket nem terheli korábbi kormányzati tapasztalat, ami veszélyeztetné azt a képességüket, hogy visszaszorítsák Orbánék szerepét az államban.

„Leginkább az üzleti világban keresünk, mert vannak bizonyos szabályaink. Nem foglalkozunk olyan emberekkel, akiknél már ott van az a »kormányzati teher«. Ez nagyon lekorlátozza a lehetőségeinket”

– mondta. Tarr szerint a jelenleg befagyasztott magyar uniós forrásokhoz való hozzáféréshez is a vezetőkéhez hasonló képességekre lesz szükség. „Pragmatikus kapcsolatunk lesz Ursula von der Leyennel és Brüsszellel. Olyan ez, mint az üzlet, de kölcsönösen előnyös.” Olyan kapcsolatot szeretnének, ahol mindkét fél tartja a szavát.

A lap azt írja, hogy Orbán állami szervezetek feletti befolyásának összetettségére jó példa a Mol. A vállalat 10 százalékos részesedése a Matthias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC) tulajdonában van, amit Orbán politikai igazgatója, Orbán Balázs irányít. Tarr Zoltán ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy a Tiszának van egy „speciális munkacsoportja”, amely kidolgozott egy tervet a helyzet kezelésére. „Az egész vezetői és tulajdonosi struktúrával foglalkozni kell” – mondta.

„Vannak bizonyos dolgok, amelyekkel könnyebb lesz megbirkózni, lesznek viszont olyanok is, amelyekkel nem lesz olyan egyszerű, ilyen például az MCC”

– fogalmazott a Tisza egyik alelnöke. Szerinte míg a tulajdonosi struktúrát kétharmados többség nélkül nehéz lenne megváltoztatni, a vállalat stratégiáját könnyebben lehet módosítani. Tarr elismerte, hogy a Tisza-kormánynak mindkét forgatókönyvre fel kell készülnie: az egyszerű többségre és a kétharmados többségre is. „Van egy listánk a teendőkről, a jogi lépésekről, amelyeket meg szeretnénk tenni. Van egy forgatókönyvünk arra az esetre, ha alkotmányozó többségünk lesz, és van egy másik forgatókönyvünk arra az esetre, ha csak egyszerű többségünk lesz” – mondta.

A Politico összeszedte, hogy Magyarék eddig öt nevet hoztak nyilvánosságra, akiknek esélyük van arra, hogy beüljenek egy esetleges Magyar-kormányba. Köztük van Orbán Anita külügyi vezető, Kapitány István energetikai és gazdasági vezető, Kármán András költségvetési és adópolitikai szakértő, Bóna Szabolcs agrárszakértő és Hegedűs Zsolt egészségügyi szakértő.

Kedvenceink
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!