Róna Dániel elhiszi a Medián óriási Tisza-előnyt mutató mérését, de nem gondolja, hogy a Fidesz ne tudná behozni a hátrányát

Róna Dániel elhiszi a Medián óriási Tisza-előnyt mutató mérését, de nem gondolja, hogy a Fidesz ne tudná behozni a hátrányát
Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója a Telex stúdiójában – Fotó: Telex

Szerinte igaz a Medián óriási Tisza-előnyt mutató mérése, mégsem gondolja, hogy a Fidesz számára ez behozhatatlan hátrány lenne, mondta Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont vezetője a Telex választási műsorában.

A Medián a szerdai közvélemény-kutatásában azt írta, a Tisza Párt a teljes szavazókorú népességben 11 százalékponttal vezet a Fidesz előtt, a választani tudó biztos szavazók körében pedig már a 20 százalékpontot is elérte az előnye, ott 55-35 az állás. A pártot választani tudók körében 13 százalékpont a különbség. Ez a felmérés aztán kiverte a biztosítékot a fideszesek körében.

Róna szerint attól, hogy valaki most kimondja egy kutatásban, hogy biztos a részvétele, attól még nem biztos, hogy a választás napján el is fog menni szavazni, már csak abból a banális okból sem, hogy aznap bármi közbejöhet neki. A kutató szerint inkább a pártot választani tudók kategóriáját kell most nézni, egy választás előtt az inkább tekinthető választási indikátornak, az pedig 13 százalékpontos Tisza-előnyt mutat. És „az sincs annyival hibahatár felett, hogy azt ne lehessen megfordítani”, mondta.

Róna szerint hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindenki arra szavaz, akivel egyetért, de ez csak a közvélemény-kutatásoknál van így, a választás vélemény- és logisztikai meccs is egyben. A logisztika pedig a mozgósítást jelenti, azt, hogy melyik párt tud több szavazót elvinni a választás napján szavazni. A kutató ezután arról beszélt, hogy a Fidesz és a Tisza között erőforrásbeli különbségek vannak, az állami és önkormányzati alkalmazottak a Fidesznek vannak kiszolgáltatva, így aztán „mind zsarolható emberek”. Ezt az intézményes hátrányt kell ledolgoznia a Tiszának Róna szerint. Mindezek ellenére mégis valószínűbbnek tartja, hogy a Tisza nyeri a választást áprilisban.

A műsorban szó volt még a gödi Samsung-gyár ügyéről. Magyar Péter szerdán közzétett egy videót, amiben egy eltakart arcú és eltorzított hangú férfi arról beszélt, hogy a Samsung egy-két héttel előre kapott jelzést arról, mikor lesz az üzemben katasztrófavédelmi ellenőrzés, és ekkor azt a feladatot adta ki a fuvarozócégeknek, hogy az engedélyezett mennyiség fölött tárolt alapanyagokat (jellemzően mangánt, nikkelt és kobaltot) szállítsák ki külső raktárakba. Nem sokkal később Gulyás Gergely jelentette be, hogy a rendőrség nyomozást indít a videó nyomán.

Róna Dániel szerint a Tisza részéről racionális, hogy megpróbálja napirenden tartani az ügyet, ami „erkölcsileg nagyon súlyos ügy”. Bár szerinte korlátozott a tudásunk arról, hogy az emberek mit gondolnak a gödi ügyről, az biztos, hogy a kormánynak ez valószínűleg árt, és megpróbál mindent megtenni azért, hogy szabaduljon a témától, és elterelje róla a figyelmet.

Azt nem látja bizonyítottnak, hogy emiatt nőtt a Tisza előnye az utóbbi időszakban. Azt viszont szerinte lehet egy ok a növekedésre, hogy a tiszások jelenléte látványos és erős, egyre több ember érzékeli azt, hogy a tiszások vannak többségben az ismeretségi körében, ez pedig egyre több bizonytalant lökhet a Tisza felé. „Ez egy öngerjesztő folyamat, ez lökhette előre a Tisza szekerét”, mondta.

Bár a Fidesz közben megpróbálja folyamatosan támadni Magyar Pétert, Róna szerint a támadás csak akkor tud hatásos lenni, ha ugyanazzal támadnak valakit hónapokon, vagy akár éveken keresztül. Magyar Pétert viszont szinte minden nap mással támadják, ez pedig „komolyan rombolja annak hatásosságát”, és ez „jelzi a Fidesz kapkodó kampányát”. Másrészt nagyon sok választó már gyakorlatilag semmit sem hisz el a Fidesznek, róluk teljesen leperegnek a kormánypárt állításai, mondta a kutató.

Szóba került még a műsorban Lázár János, aki az utóbbi időben a szlovákozós és cigányozós mondásaival híresült el, utóbbi miatt még Orbán Viktor is tűzoltásba kezdett. Róna Dániel szerint a vécépucolós mondás nagyobbat ütött a Tisza felvidéki származású jelöltjének leszlovákozásánál, és „ha a Fideszben sorban állnának a tehetségesebbnél tehetségesebb kommunikátorok, akkor Lázár Jánost már valószínűleg rég hátravonták volna”, de nem állnak sorban, a kínálat véges. Nem lehet lecserélni az építési és közlekedési minisztert, ahogy Szijjártó Pétert sem – mindketten dinamikusak, a megjelenésükben, határozottságukban nem lehet kifogást találni, mondta. A külügyminiszter ráadásul Orbán Viktor után a második legnépszerűbb politikus a fideszesek körében, „gyakorlatilag a nyakában liheg” a miniszterelnöknek. Szóval Róna szerint Lázár és Szijjártó sem beáldozható most, mert fontos szerepet játszanak a rendszerben: a miniszterelnök rájuk is bízta a fő kampányolást.

A teljes műsort itt lehet visszanézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!