Gulyás Gergely bejelentette, hogy a rendőrség eljárást indít Magyar Péter Gödről készült videója nyomán

„A ma megjelent név nélküli szóbeli közlésen alapuló információkat a rendőrség feljelentésként értékeli, és az eljárást haladéktalanul megindítja” – jelentette be Gulyás Gergely a Facebookon, miután Magyar Péter közzétett egy videót, amiben egy eltakart arcú és eltorzított hangú férfi szerepel, aki arról beszél, hogy 2019 és 2022 között sofőrként dolgozott a Samsung egyik fuvarozó alvállalkozójának. A férfi elmondása szerint rendszeresen egy-két héttel előre kaptak jelzést arról, hogy mikor lesz az üzemben katasztrófavédelmi ellenőrzés, és ekkor a Samsung azt a feladatot adta ki a fuvarozócégeknek, hogy az engedélyezett mennyiség fölött tárolt alapanyagokat (jellemzően mangánt, nikkelt és kobaltot) szállítsák ki külső raktárakba, például Vácra, Kistarcsára, Gödöllőre, Dunaharasztiba és Biatorbágyra.

A férfi állítása szerint ezek a raktárak nem rendelkeztek engedéllyel ilyen veszélyes vegyi anyagok tárolására. Elmondása szerint volt, hogy 30-50 kamionnyi veszélyes anyagot kellett kiszállítani a gyárból. A férfi állítása egybevág a Telex korábbi értesüléseivel, amelyek szerint a Samsung valóban elszállíttatta az ellenőrzések idejére a nála lévő anyagok egy részét.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebookon reagált erre. Gulyás Gergely azt írta, „a magyar kormány az emberi élet és egészség védelmét mindenek felett álló értéknek tekinti, amelyet semmilyen beruházói vagy profitérdek nem írhat felül”. A miniszter szerint Magyarországon a legszigorúbb uniós környezetvédelmi és munkavédelmi szabályok vannak érvényben, ezek pedig minden magyarországi munkaadóra vonatkoznak.

A Samsung gödi gyárának szabálytalanságairól már 2022-ben megjelentek hírek, 2023 elején a Telexen is sokat foglalkoztunk ezzel. A téma akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor idén február elején részletesen feltártuk a gyáron belüli mérgezéseket, és azt, hogy a kormány hogyan kezelte ezt a problémát abban az időszakban.

Miután a cikkünkben leírt eseményeket Orbán Viktor „kamuügynek” nevezte, Magyar közzétett egy videót, amelyről azt állította, hogy 2018-ban a Samsung gödi gyárában készült. A videóban az látszik, ahogy egy gyártósor fölött felrobban és leszakad valami, valószínűleg a szellőzőrendszer.

Az ügyet kirobbantó cikkünket itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!