Beteget jelentett Göd polgármestere a testületi ülés előtt

Kammerer Zoltán, Göd polgármestere hirtelen megbetegedett az önkormányzat testületi ülése előtt – közölte Rónai Sándor DK-s országgyűlési képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán. A politikus szerint Kammerert sem telefonon, sem személyesen nem tudták utolérni a hivatalban az utóbbi hetekben, ahogyan a megkeresésekre sem reagált. A Kontroll élő közvetítéséből is kiderült, hogy a polgármester betegség miatt nem vett részt a csütörtöki testületi ülésen.

A gödi polgármester két hete reagált a Samsunghoz köthető mérgezésekre, akkor azt írta a közösségi oldalán, hogy a szakemberek egyszer sem találtak az akkugyár működéséhez köthető szennyeződést sem a gödi talajban és talajvízben, sem a város levegőjében. „Arra nem terjed ki a polgármesteri hatásköröm, hogy ellenőrizzem a gyáron belül a munkaügyi szabályok betartását és betartatását” – tette hozzá a városvezető.

Gulyás Gergely csütörtökön bejelentette, hogy a rendőrség eljárást indít Magyar Péter Gödről készült videója nyomán. A Tisza Párt elnöke egy olyan videót tett közzé, amiben egy eltakart arcú és eltorzított hangú férfi szerepel, aki arról beszél, hogy 2019 és 2022 között sofőrként dolgozott a Samsung egyik fuvarozó alvállalkozójának. A férfi elmondása szerint rendszeresen egy-két héttel előre kaptak jelzést arról, hogy mikor lesz az üzemben katasztrófavédelmi ellenőrzés, és ekkor a Samsung azt a feladatot adta ki a fuvarozócégeknek, hogy az engedélyezett mennyiség fölött tárolt alapanyagokat (jellemzően mangánt, nikkelt és kobaltot) szállítsák ki külső raktárakba, például Vácra, Kistarcsára, Gödöllőre, Dunaharasztiba és Biatorbágyra.

A Samsung gödi gyárának szabálytalanságairól már 2022-ben megjelentek hírek, 2023 elején a Telexen is sokat foglalkoztunk ezzel. A téma akkor került ismét a figyelem középpontjába, amikor idén február elején részletesen feltártuk a gyáron belüli mérgezéseket, és azt, hogy a kormány hogyan kezelte ezt a problémát abban az időszakban.

Miután a cikkünkben leírt eseményeket Orbán Viktor „kamuügynek” nevezte, Magyar közzétett egy videót, amelyről azt állította, hogy 2018-ban a Samsung gödi gyárában készült. A videóban az látszik, ahogy egy gyártósor fölött felrobban és leszakad valami, valószínűleg a szellőzőrendszer.

Az ügyet kirobbantó cikkünket itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!