Indulhat a Petőfi híd felújításának tervezése, ha minden jól megy, a tényleges munka 2029-ben kezdődhet el

Indulhat a Petőfi híd felújításának tervezése, miután a Fővárosi Közgyűlés a szerdai ülésen jóváhagyta az erre vonatkozó közbeszerzési eljárás elindítását – írt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldala.

A Petőfi híd műszaki állapota évről évre romlik, ezért a BKK már 2021 és 2023 között elvégezte a korszerűsítés tervezésének előkészítését. A Fővárosi Közgyűlés Tulajdonosi Bizottsága kedden döntött a tervezési folyamat első szakaszához – az engedélyezési tervdokumentáció elkészítéséhez és az engedélyek megszerzéséhez – szükséges forrás biztosításáról, a közgyűlés pedig szerdán jóváhagyta a tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás elindítását.

A közgyűlés várhatóan 2027 őszén dönthet a felújítás mértékéről és a kiviteli tervek elkészítéséhez szükséges forrás biztosításáról.

A BKK szerint a Petőfi híd teljes szerkezeti felújítása több lépcsőben is megvalósítható, de a legszükségesebb beavatkozásokat akkor is el kell végezni, ha a teljes felújításhoz szükséges 40-45 milliárd forintra becsült forrás nem áll rendelkezésre. „Az engedélyezési tervszakasz lezárását követően a főváros – saját anyagi lehetőségei, valamint az esetlegesen rendelkezésre álló állami források ismeretében – dönthet arról, hogy a kiviteli tervezés során kizárólag az állagmegóvó beavatkozásokat, vagy a híd teljes körű felújítását és fejlesztését kívánja megvalósítani. Ez az ütemezés lehetővé teszi, hogy kivitelezési forrás esetén a beavatkozások mielőbb elinduljanak, megelőzve a későbbi állapotromlás miatt bevezetendő forgalmi korlátozásokat és a költségek növekedését” – írta a BKK.

A Petőfi híd teljes körű felújítására legutóbb 1979–1980-ban került sor, majd 1996-ban részleges javításokat végeztek a hídon. 2013-ban és 2014-ben megszüntették a vasbeton pályalemez dilatációit, amelyek ázása miatt a pálya alatti tartószerkezet jelentős korróziós károkat szenvedett. A Duna-hidakra jellemző, 30-35 éves felújítási ciklust figyelembe véve a Petőfi híd korszerűsítés mára időszerűvé vált. Az acélszerkezeten és a vasbeton elemeken számottevő korróziós és szerkezeti károsodás figyelhető meg. A szigetelési hibák miatt a pályalemez több helyen átázik, a hídfősaruk, a járdák és a korlátok szintén felújításra szorulnak. A Petőfi híd egyre romló állapotát ebben a cikkben mutattuk be.

A Petőfi híd Budapest egyik legforgalmasabb hídja, és több mint egy évtizede vár a teljes felújításra. A Petőfi híd a BKK és a Budapest Közút által javasolt híd- és műtárgyfelújítási program élén szerepel. A teljes felújítás és fejlesztés becsült költsége bruttó 40-45 milliárd forint lehet. A végleges összeg a részletes tervezést és a kiviteli dokumentáció elkészítését követően határozható meg.

A beruházás költségeit nemcsak a műszaki tartalom, hanem a megvalósítás időpontja is befolyásolja: az állapot romlása, az infláció, valamint az építőanyag- és munkaerőköltségek alakulása egyaránt hatással van a teljes ráfordításra. A BKK szerint a mielőbbi beavatkozás nemcsak műszaki, hanem gazdasági szempontból is indokolt. Az optimista forgatókönyv szerint a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés előreláthatólag 2028 őszén indulhat el, a tényleges munkakezdés pedig csak 2029-ben várható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!