Sára Botond hivatala elkezdi a kizáró okokat vizsgálni Tüttő Kata főpolgármester-helyettesi kinevezése ellen

Sára Botond hivatala elkezdi a kizáró okokat vizsgálni Tüttő Kata főpolgármester-helyettesi kinevezése ellen
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

„Tehát Tüttő Kata megbízása a bíróság döntése, ebben a kormányhivatalnak nincs mérlegelési lehetősége” – reagált Sára Botond budapesti főispán arra a keddi bírósági döntésre, ami szerint Tüttő Katát ki kell nevezni főpolgármester-helyettesnek. Sára felidézte közleményében, a kormányhivatal pont azért fordult a Fővárosi Törvényszékhez, hogy legyen végre helyettes, a bíróság döntése szerint ez kizárólag Tüttő lehet. Egy nagy „de” is jutott a közlemény végére:

„Ettől csak abban az esetben térhet el a kormányhivatal, ha Tüttő Katával szemben törvényi kizáró ok áll fenn. A bíróság döntésének kiértékelését és a kizáró okok megvizsgálására irányuló eljárást a kormányhivatal megkezdi.”

A bíróság jogerős ítéletéből származó kötelezettségnek „tegyen eleget akként, hogy a főpolgármester által a fővárosi közgyűlés 2025. november 26. napi ülésére benyújtott előterjesztésében foglaltak szerint a főpolgármester-helyettesnek javasolt fővárosi közgyűlési tagot megválasztó közgyűlési határozatot pótolja” – állt a Fővárosi Törvényszék végzésében, ami ellen fellebbezésnek már nincs helye.

Mivel Karácsony Gergelynek a közgyűlési viták miatt másfél éve nincs helyettese, Sára Botond „teljesítés kikényszerítése” iránti eljárást kezdeményezett a Fővárosi Törvényszék előtt. Korábban a Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla is kötelezte Karácsonyt és a közgyűlést, hogy pótolják a hiányosságot, válasszanak helyettest.

Az egyik ilyen bírósági felszólításnak tett eleget tavaly novemberben a főpolgármester: Tüttő Katát, 2019–2024 közötti helyettesét, a közgyűlésben függetlenként ülő szocialista politikust jelölte helyettesének. Tüttő jelölése nem aratott nagy sikert a közgyűlési többség körében: a 10 fős Tisza-frakció nevében Magyar Péter azt mondta, hogy Tüttő a „szocialista polip” tagja, de így vélekedett Vitézy Dávid is. A Fidesz pedig azt követelte, hogy a Tisza jelöljön helyettest. Ezek után

borítékolható volt, hogy Tüttő Kata elbukja a közgyűlési szavazást: 8 igent, 11 nemet és 1 érvénytelen szavazatot kapott, a 10 fős Fidesz-frakció nem is szavazott.

A törvényesség betartásáért felelős főispán, Sára Botond az első- és másodfokú bírósági ítéletek és a sikertelen helyettesválasztás után fordulhatott ismét a bírósághoz. Februárban kezdeményezte is a „teljesítés kikényszerítése” iránti eljárást, aminek gyakorlatilag az a vége, hogy ő jelölheti ki Karácsony Gergely helyettesét.

A Fővárosi Törvényszék keddi, február 24-i végzésében felidézte: tavaly márciusban már megállapították, hogy a közgyűlés nem tett eleget törvényi kötelezettségének, azaz nem választottak meg maguk közül egy helyettest a főpolgármester mellé. Ezt egy októberi ítéletben másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla is helybenhagyta. Megállapították, hogy novemberben jelöltek főpolgármester-helyettest, Tüttő Katát javasolta a főpolgármester, de a szükséges többséget nem kapta meg.

A bíróság is leírta, hogy ezután jött idén februárban Sára Botond kérése. „A jogerős ítéletből származó kötelezettség kikényszerítése érdekében fordult a bírósághoz, melyben kérte, hogy a bíróság hatalmazza fel a kérelmezőt (Sára Botond főispánt – a szerk.), mint a kérelmezett törvényességi felügyeleti szervét, hogy hozzon határozatot legalább egy fővárosi közgyűlési tag főpolgármester-helyettessé való megválasztásáról.” A bíróság végzése szerint

„a főpolgármesteri javaslattételre sor került, erre figyelemmel az aktuspótlás során nem új jelölésre, hanem kizárólag a főpolgármester által tett előterjesztésnek megfelelően, a közgyűlési határozat pótlására kerülhet sor”.

A bíróság egyetértett azzal az állásponttal, hogy amennyiben a főpolgármester javaslatot tett a főpolgármester-helyettes személyére, akkor ez a javaslat a törvényességi felügyeleti szervet, tehát a kormányhivatalt, Sára Botondékat is köti. Ez alól csak az jelentene kivételt, ha a jelölttel, azaz Tüttő Katával szemben törvényben meghatározott kizáró ok merülne fel. A bíróság szerint ebben az esetben semmi olyan nem merült fel, ami miatt Tüttőt ne lehetne megválasztani főpolgármester-helyettesnek.

Az ügy részleteiről ebben a cikkünkben olvashat még.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!