Másfél éve nincs helyettese Karácsony Gergelynek, Sára Botond újra a bírósághoz fordul
„Kénytelenek vagyunk újabb jogi lépést tenni, hogy helyreállítsuk Budapest törvényes működését. Mintegy másfél éve nincsen Budapestnek főpolgármester-helyettese, így törvénytelenül működik” – írja közleményében a Fővárosi Kormányhivatal. Sára Botond főispán (kormánymegbízott) most egy „teljesítés kikényszerítése” iránti eljárást fog kezdeményezni a Fővárosi Törvényszék előtt. A főpolgármester hivatala a témával kapcsolatos megkeresésünkre annyit írt, hogy
„a választásig hátralévő 67 napban nem kívánjuk kommentálni a főispán tevékenységét”.
Felidézték, hogy a kormányhivatal, majd később a Törvényszék és az Ítélőtábla is kötelezte a főpolgármestert és a közgyűlést, hogy válasszanak Karácsony Gergely mellé helyettest. „Ez a mai napig nem történt meg. A város törvényes működését azért kell helyreállítani, mert a jogszabályokban foglalt rendelkezések garantálják azt, hogy a város biztonságosan tud működni, a közszolgáltatásokat el lehet végezni” – írták Sára Botondék.
Indoklásuk szerint ha a főpolgármester tartósan akadályoztatva van, nincs még egy olyan felhatalmazott ember, aki a várost irányítani tudná, a napi szükséges döntéseket meghozná.
„A törvényes működés helyreállítása érdekében kénytelenek vagyunk megtenni az utolsó jogi lépést is. Egy úgynevezett teljesítés kikényszerítése iránti eljárást fogunk kezdeményezni a Törvényszék előtt”
– írták. Ebben az eljárásban utoljára felszólíthatják Karácsonyt és a közgyűlést, hogy tegyen eleget a törvényi kötelezettségének, és válasszon helyettest a közgyűlés tagjai közül. A kormányhivatal bízik benne, hogy ez most meg is fog történni.
A főpolgármester-helyettes ügyében ez már a sokadik adok-kapok a Fővárosi Önkormányzat és a kormányhivatal között. A legutóbbi bírósági felszólítás után Karácsony Gergely próbálkozott helyettes jelölésével, de a Fővárosi Közgyűlés hiába szavazott, Tüttő Katából nem lett helyettes, a közgyűlés többsége nem támogatta.
Feloldhatatlannak tűnő patthelyzet a közgyűlésben
A főpolgármester helyettesének kérdése korábban már addig bonyolódott, hogy Sára Botond egyszer a bírósághoz fordult. Tavaly ősszel végül másodfokon is kimondta a bíróság, hogy a Fővárosi Önkormányzat jelenleg jogszerűtlenül működik, mivel a testület nem választott meg legalább egy helyettest. A kormányhivatal ekkor a közgyűlésnek a határozat átvételétől kezdve 30 napot adott arra, hogy pótolja a hiányosságot.
Ezzel Karácsony Gergely próbálkozott is, de jelöltjét, Tüttő Katát nem választották meg.
Budapestnek azért nincs közel másfél éve főpolgármester-helyettese, mert nem sikerült olyan jelöltet vagy jelölteket találni, aki átmenne a közgyűlési szavazáson. Ennek oka, hogy Karácsony Gergely a korábbi helyettesei közül Kiss Ambrust szerette volna megtartani, de ezt a Tisza Párt nem támogatta. Magyar Péter arról beszélt, hogy szerinte Kiss Ambrus és Tordai Csaba, Karácsony jogi tanácsadója „megtestesíti azt a régi baloldali világot, amire a fővárosiak nemet mondtak a júniusi választáson”. A Tisza viszont a ciklus elején kijelentette: ők nem javasolnak főpolgármester-helyettest, nem vesznek részt a fővárosi cégek igazgatóságaiban és felügyelőbizottságaiban sem.
Kiss Ambrus megválasztása egyébként önmagában nem is oldaná meg a problémát, mivel az egyik helyettesnek mindenképpen a közgyűlés 32 tagja közül kell kikerülnie. A probléma esetleges megoldására korábban többször is felmerült Vitézy Dávid neve is, azonban neki is meglennének a feltételei, illetve kérdés, hogy a közgyűlési többség beállna-e mögé.
A most kezdeményezett bírósági eljárás vége az lehet, hogy végül Sára Botond – vagy az éppen aktuális főispán – jelölheti ki Karácsony helyettesét. Azonban a helyettes jogköreit a főpolgármester határozza meg. „A főispán embere kap egy irodát a negyedik emeleten, hozzá egy kávéfőzőt, viszont semmilyen jogkört” – mondta Karácsony arról, mire számíthat majd Sára Botond jelöltje.