Tordai: Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr! Kövér: Próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban!
„Orbán úr, ez volt az utolsó beszéde miniszterelnökként napirend előtt a magyar Országgyűlésben” – mondta az első ellenzéki képviselőként felszólaló Tordai Bence. A Párbeszéd frakcióvezetője a parlamenti folyosókon azt tapasztalta, hogy feszültek a fideszes politikusok, mert ők is érzik, hogy el fogják veszteni a választást. Az Orbán-kormány teljesítményét csapnivalónak és szégyennek nevezte, nem véletlen szerinte, hogy a miniszterelnök csak „külpolitikáról delirált” a felszólalásában.
„Ki itt a háborúpárti?” – tette fel a kérdést Tordai. Szerinte Orbán Viktor kormánya támogatja a háborús agresszor Putyint minden eszközzel, „láncos kutyaként, megvett vagy hasznos idiótaként” az Európai Unióban. Szerinte úgy jár Orbán és Szijjártó Moszkvába, mintha haza járnának. „Fel is merül, hogy önöknek az a hazája, amit szolgálnak.”
Tordai arról is beszélt, hogy a magyar kormány a piaci árnál drágább orosz olajat, gázt és atomot vásárol, és nagy szeretettel fogad Putyin mellett más háborús bűnösöket is Magyarországon. „A véreskezű diktátorokkal való barátkozás a Fidesz külpolitikájának lényege” lett a képviselő szerint. Szerinte minden hazugság ellenére a Fidesz politikusai beszélnek a sorkötelezettség bevezetéséről, és ők küldik háborúba a magyar katonákat. „Csak annyit mondok, hogy Csád.”
„Ne röhögjön, kedves miniszterelnök úr, már nem sokáig fog” – mondta Tordai Orbánnak, miután a gazdasági visszaesés különböző adatait sorolta.
„Képviselő úr, fékezze az indulatait, és próbáljon meg úgy viselkedni, mint aki utoljára van a házban”
– szólt vissza a fideszes padsorok nagy örömére Kövér László Tordainak.
A Párbeszéd frakcióvezetője szerint Orbán nem beszélt az egészségügyről, az oktatásról, a gyermekvédelem helyzetéről és az akkugyárak sikernek nem nevezhető történetéről. „Önök a korrupt nagyvállalatok zsebét tömik…” – mondta Tordai, de Kövér László itt leállította, lejárt a nyolc perces időkeret.
