A rendzavarás kategóriájába tartozott az, amikor roma tüntetők megzavarták egy héttel ezelőtt Lázár János Gyöngyösön tartott Lázárinfóját, mondta Gulyás, hozzátéve, hogy a tüntetők célja a beszélő ellehetetlenítése volt. Azaz szerinte egy békés politikai rendezvényt egyértelműen fenyegető fellépéssel zavartak meg. A résztvevőkről közzétett szenzitív adatokkal kapcsolatban megismételte, hogy a hatóságoknak feladata a kormánytagokat érő fenyegetés felmérése és beazonosítása. Arra a kérdésre, hogy amikor például korábbi ellenzéki politikusok beszédét hátsó sorban ugráló bohócok zavarták meg, akkor miért nem védték meg őket, Gulyás azt válaszolta, hogy az említett eset szerinte része volt a demokratikus véleménynyilvánításnak, mert nem volt fenyegető jellegű. Közölte: Magyarországon bárki mehet bohócnak öltözve bármilyen rendezvényre. Általánosságban szólva pedig elmondta, hogy a gyülekezési jog hatálya alá eső rendezvényeknél a hatóság kötelezettsége rendzavarás esetén a védelem, amit bárki kérhet, mert megilleti.