Gulyás nem mondta ki, melyik hatóságnak volt feladata azonosítani a gyöngyösi Lázárinfón tiltakozókat

„Lázár János ugyanazt mondta, amit én”, mondta Gulyás Gergely arról, hogy a gyöngyösi Lázárinfót megzavaró tiltakozókat a miniszter szerint igazoltatnia kellett volna a hatóságoknak. A rendőrség viszont szerdán azt közölte, hogy valójában nem volt igazoltatás, valamint kép- és hangfelvételeket nem készítettek – ezt az ellentmondást Gulyás nem oldotta fel a kormányinfón.

Gulyás szerint törvény szabályozza, hogy kik azok a személyek, akik nemzetbiztonsági védelem alatt állnak. Ezeket az embereket a hatóságnak kell védenie, de azt Gulyás nem volt hajlandó megmondani, hogy az „illetékes hatóság” mely hatóság volt ebben az esetben, ami érdekes lett volna, mivel a rendőrség már világossá tette, hogy nem intézkedtek az eseménnyel kapcsolatban.

A bűncselekményekkel összefüggésbe hozott tiltakozók közül többen utólag azt állították, hogy nem voltak büntetett előéletűek, és erkölcsi bizonyítványt is mutattak. Gulyás szerint az erkölcsi bizonyítványból még nem egyértelmű, hogy követtek-e el bűncselekményt az érintettek. A gyöngyösi tiltakozók bűnügyi adatairól egyébként először a Fidesz Facebook-oldalán írtak, nem pedig a sajtó írt ezekről, ahogyan azt Lázár János állította.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!